Kárpátalja: Országzászló adományozása a Rákóczi-főiskolának

2012. június 4-én a Beregszászi Református Egyházközség után a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola kapott országzászlót a magyarországi Nemzeti Társaskörtől. Az 1992 – ben létrehozott szervezet fő célkitűzése a hiteles magyar történelem tanításán túl a magyarság egységének megerősítése.

A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából rendezett ünnepség a főiskolától már megszokott, magyar hagyományokat képviseltetve vette kezdetét. A főiskola vezetősége a díszvendégekkel Rákóczi – korabeli és kárpátaljai magyar viseletekbe öltözött hallgatók sorfala között vonult be a főiskola Esztergom termébe, majd a Nemzeti Társaskör tagjai is a terembe érkeztek, kezükben az országzászlóval.

Molnár Andrea, az esemény háziasszonya körünkben üdvözölte vitéz lovag Erdős László nyugalmazott honvédezredest, a Nemzeti Társaskör elnökét, vitéz dr. Abonyi Mátyás honvédezredest (alelnök), Tarnóczy Balázst (alelnök), Dr. Gyenes Klára honvédezredest, Szilágyi Ferencet, a Nemzeti Társaskör Ellenőrző Bizottságának elnökét, valamint Horváth Lászlónét és Grolyó Lászlót is. A hazai vendégek között volt Bacskai József, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának főkonzulja és munkatársai, Tóth István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja és munkatársai, valamint sokan képviseltették magukat a Kárpátaljai Egyházközség és civil szervezetek részéről is.

Az ünnepség kezdetén egyperces néma csenddel emlékeztek meg a teremben a trianoni békeszerződés aláírásáról és a kárpátaljai magyarokra gyakorolt hatásáról, majd a nemzeti imádságunk, a Himnuszt eléneklése következett.

Domareczkaja Júlia, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház ifjú színésznőjétől hallhattuk Pósa Lajos Magyar vagyok című versét s ezt követően Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnök asszonya köszöntötte a vendégeket. Beszédében elmondta, hogy nagy megtiszteltetés az, hogy a főiskola országzászlót vehet át, amely az összetartozás legnagyobb jelképe. „Ez a zászló megerősít hitünkben, amelyet a magyarságba és a magyar főiskolába vetettünk. Erővel, magyar szellemmel és kultúrával felvértezve továbbra is harcolni fogunk a magyarság megmaradásáért!”

Tarnóczy Balázs, a Nemzeti Társaskör alelnöke elmondta, hogy a szervezet legnagyobb céljának az identitás-tudatot, az öntudat erősítését tűzte ki s ezért is  a ” magyarság megmaradásáért” a zászló példamondata. Ez már a 88. zászló, de további településekre kívánnak még eljutni a Kárpát-medencében.

Ladányi Katalin vezetésével a főiskola énekkara rengeteg hazafias éneket adott elő, többek között a Rákóczi imáját vagy a Boldog Asszony Anyánkat.

Ezután Orosz Ildikó elnök asszony, az anyagi támogató Dr. Takács János nevében Abonyi Mátyás, Tóth István, beregszászi főkonzul és Bocskor László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Beregszászi Városi Szervezetének elnöke felkötötték a főiskolát reprezentáló szalagokat az országzászlóra.

A történelmi egyházak képviseletében tisztelendő Michels Antal római katolikus plébános, Margitics Jaroszláv, a beregszászi Római Katolikus Egyház parókusa és nagytiszteletű Maksai Attila, a Beregszászi Református Egyház lelkésze áldotta meg az eseményt és kérte az Isten áldását e nemes célra.

Az országzászlót vitéz lovag Erdős László honvédezrede adta át Orosz Ildikónak, ezzel is jelképezve a magyarság múltját, a jelenét és a közös jövőjét, majd elhelyezték az Esztergom terem falán.

Vitéz lovag Erdős László beszédében elmondta: „Aki ezen a főiskolán szerez diplomát, „lámpást” jelent az elkövetkezendő nemzedék számára. Sok millióan meghaltak a magyar eszmékért s a kárpátaljaiaknak is harcolniuk kell a magyarság megmaradásáért, hiszen ritkán találkozni ennyi hagyománytisztelő és csillogó szemű fiatallal, mint ebben a városban. Beregszász egy gyöngyszem, amelyet a főiskola munkája csak még egyedülállóbbá és ritkább kinccsé tesz a régióban.”

Az eseményt egy fiatal tehetség, a badalói Szoboszlai Csilla operaénekes előadása tette még színesebbé.

Tóth István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja kifejtette gondolatatit s megköszönte a zászlót, amelynek látványa és jelenléte csak még jobban táplálja majd az összetartozás eszméjét.

Ábrány Emil Él még a magyar című verse és a Honfoglalás című dal előadása után az ünnepség hivatalos része a végéhez ért, s Bacskai József, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának főkonzulja pohárköszöntőjében köszönte meg minden kedves jelenlévőnek a részvételt.

Kitekintő / Kárpátalja Ma

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »