A szlovák állampolgársági törvény hatályon kívül helyezését sürgetik

A szlovák állampolgársági törvény hatályon kívül helyezésére szólította fel a szlovák hatóságokat az Emberi Méltóság Tanácsa jogvédő szervezet a nemzeti összetartozás napjának alkalmából – derült ki a szervezetnek az MTI pozsonyi irodájához hétfőn eljutatott közleményéből.

„Az Emberi Méltóság Tanácsa mint jogvédő szervezet ismételten felszólítja a szlovák hatóságokat, hogy a jogellenes cselekedeteket szüntessék meg, és a hátrányos megkülönböztetésre okot adó törvényt helyezzék hatályon kívül” – áll a közleményben, amelyben a szervezet egyúttal háláját fejezi ki azoknak a felvidéki magyaroknak, akik „egzisztenciájukat is kockáztatva” vállalták a magyarsághoz való tartozásukat.

Az Emberi Méltóság Tanácsának – Lomnici Zoltán, a szervezet elnöke, valamint Berényi József MKP-elnök által is szignált – közleménye rámutat: a szlovák állam saját alkotmányát, az emberjogi egyezményt és uniós jogszabályokat figyelmen kívül hagyva indított harcot a magyar állampolgárságot nyilvánosan felvállaló polgárai ellen. Ennek kapcsán megállapítja: nem csupán a magyarságnak, hanem az európai közvéleménynek is feladata, hogy a saját szülőföldjükön hontalanná tett felvidéki magyarok érdekében lépéseket tegyen.

Az Emberi Méltóság Tanácsa korábban már hét szlovák állampolgárságától megfosztott felvidéki magyar jogi képviseletét vállalta a strasbourgi emberi jogi bírósághoz címzett beadványukkal kapcsolatban.

Kitekintő / mti.hu

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »