Ismét meg akarják menteni Európát

Ismét tárgyalóasztalhoz ülnek az európai döntéshozók szerda este: az eredetileg tervezett napirend a nyári vakációs célpontok és a téli síelések megtervezését ölelte volna fel, ám a görögök ebbe is belezavartak. Ismét az európai összefogás lesz terítéken, nevezetesen a közös európai eurókötvény kibocsátása, amelytől a németek mindeddig elzárkóztak, a franciák és leginkább az új elnök, Hollande azonban teljes mellszélességgel kiáll javaslat mellett. Támogatója is akad, hiszen a spanyol miniszterelnök mellett az egész Európai Bizottságot maga mögött tudhatja.

A közös eurókötvény nyilvánvalóan a gyengébb országoknak lenne kedvező, hiszen elbújhatnának az erős államok mögött és jóval olcsóbban finanszírozhatnák magukat, nem véletlen, hogy mindeddig Merkel nem rajongott az ötletért. Neki azonban hamarosan megköszönhetik a részvételt odahaza, ezért taktikai okokból Merkel is dönthet úgy, hogy ezt a fegyvert alkalmazzák.

Felmerült még az egész kontinenst felölelő betétbiztosítás kérdése és a második világháború után látott Marshall-segélyek folyósítása Athénnak, ezekről végleges döntés biztosan nem születik szerdán.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »