Működik a rakétapajzs: Dél-Romániát már védi

A rakétapajzs üzembe helyezéséről döntöttek vasárnap a NATO-csúcson: Dél-Európa védelmét a ballisztikus rakéták ellen két, a Földközi-tengeren cirkáló hajó biztosítja. Románia déli része mindenképp védett, ha mindkét hajó jelen van, akkor az ország egész területe – jelentette be vasárnap éjjel Traian Băsescu államfő.

2015-re az intézkedést stabilan kiterjesztik az ország egész területére, akkor nyílik meg a Deveselu katonai bázis, oda telepítik a rakétapajzs egyes elemeit. Az államfő reményét fejezte ki arra nézve, hogy a bázis felépítése és felszerelése céljából az amerikai hadsereg elsősorban román cégekkel fog szerződést kötni.

A rakétapajzs amerikai technológia alapján és négy fázisban valósul meg, várhatóan 2020-ra készül el teljesen.

A NATO ramsteini parancsnoksága alá helyeztek egy Törökországban működő csúcstechnológiás radarrendszert, és ide került az SM-3-as elfogó rakétákkal felszerelt, a Földközi-tengeren állomásozó, Aegis osztályú amerikai fregattok és Lengyelországba és Romániába telepített elfogó vadászgépek irányítása.

Traian Băsescu elmondta, a chicagói NATO-csúcson kérte azt is, hogy a NATO konkrétan, a politikai nyilatkozatokon túl is növelje a kapacitását az energetikai biztonság terén, és aktívan lépjen fel a kiberterrorizmus ellen.

Kitekintő / Manna.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »