Vádaskodik a vádlott

A háborús bűnös korábbi libériai elnök, Charles Taylor a bíróság és a tanúk manipulálásával vádolja a Nyugatot, ahogy közeledik a május 30-ára tervezett ítélethirdetés. A most 64 éves volt hadúrt akár 80 éves börtönbüntetésre is számíthat.

Szerdán Charles Taylor volt libériai elnök a tanúk megfélemlítésével és lefizetésével vádolta meg a Nyugatot. Az ügyében eljáró hágai különleges bíróságot egyenesen a Nyugat és az USA hatalmi eszközének nevezte – értesült a Reuters.

Taylor az első állami vezető a nácik elleni nürnbergi perek óta, akit bűnösnek találtak háborús bűnök elkövetésében, továbbá az első afrikai vezető, aki egyáltalán bíróság elé került ilyen ügyben. A per ítélethozataláról ebben a cikkünkben olvashat bővebben.

Taylor többek között felelős a hivatalában történt gyilkosságok, tömeges erőszakolások, gyermekkatonák toborzásának és szexrabszolgaság támogatásáért, amik a szomszédos Sierra Leone-i polgárháború alatt történtek, melyben 50 ezer ember lelte halálát. A perben a vád tanúja volt Naomi Campbell szupermodell is, aki Taylortól annak idején egy véres gyémántot kapott ajándékba.

Brenda Hollis főügyész válaszábanTaylort a római kétarcú Janus istenhez hasonlította, mert a nyilvánosság előtt békepártinak állítja be magát, miközben titokban folyamatosan aláássa azt.

Május 30-án várható ítélet a büntetésről Hágában. A vád 80 év börtönt kér az egykori hadúrra, míg a védelem a 64 éves volt elnök hajlott korára tekintettel enyhébb ítéletet vár. Bármilyen hosszú börtönt is kap a háborús bűnös Taylor, azt egy maximum biztonsági fokozatú brit fegyházban fogja letölteni.

Rabb Imre

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »