Szélsőségesek a szlovák hadseregben

Tavaly hat olyan eset történt, amikor a szlovák hadsereg kötelékébe tartozó személyekkel szemben felmerült a szélsőséges szervezetek támogatásának gyanúja.

Öt esetben a katonák öltözetükkel, szóbeli megnyilvánulásaikkal, illetve tetoválásukkal fejezték ki az alapvető emberi jogok eltiprására irányuló szervezetek iránti szimpátiájukat. Egy ízben az érintett katona rendőröket fenyegetett meg. Az esetekben a katonai rendőrség jár el.

Milan Vanga, a szlovák fegyveres erők szóvivője közölte, egy szélsőséges jelképet ábrázoló tetoválást már a hadseregbe való jelentkezéskor ki tudnak szűrni, ugyanis az egészségügyi vizsgálat során az orvos ezt is ellenőrzi. A hivatásos katonáknak emelett évente, illetve kétévente részt kell venniük egy orvosi ellenőrzésen, s itt is lelepleződhetnek a testen viselt szélsőséges szimbólumok, jelszavak.

A hadsereg egy stratégiát dolgozott ki a szélsőségek elleni küzdelemhez, melynek keretében a katonai rendőrség és szakértők tartanak előadást a katonáknak. Egy olyan adatbázist is létrehoztak, mely tartalmazza a szélsőségesnek számító jelképeket és jelszavakat.

Kitekintő / Bumm.sk

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »