Képtelenek kormányt alakítani Görögországban

Képtelen koalíciós kormányt alakítani a vasárnapi görög választások legtöbb szavazatot szerző pártja, az Új Demokrácia, mondta Antonisz Szamarasz pártvezető, aki egyben vissza is adta mandátumát. Így a második helyen végzett Sirizia radikális baloldali párt alakíthat kormányt, amennyiben sikerül koalíciót kötve többséget szereznie. Amennyiben május 17-ig egyik pártnak sem sikerül kormányt alakítani, úgy második fordulóra kerül sor. A Sirizia vélhetően nem tenne eleget a nemzetközi szervezetek által szabott költségvetési konszolidációnak, így Görögország nem tudná lehívni a mentőcsomag további részleteit, mely nélkül csődöt jelentene az ország.

A hír, hogy az Új Demokrácia nem tudott kormányt alakítani, bár nem meglepetés, de mindenképpen negatív a piacok számára. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a legtöbb európai nagybank már leírta görög kitettségének jelentős részét, így a csőd csak kismértékben rázná meg a piacokat. A fertőzési hatás jelentősebb, hiszen a fizetésképtelenség konkrét bejelentése a nagyobb problémás országok, Spanyolország, Olaszország kamatszintjét tovább emelheti, így fenntarthatatlanná válhat adósságállományuk refinanszírozása.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »