Felfüggesztheti az államfőt az új többség

Traian Basescu román államfő nem éri meg hivatalában a szilvesztert – jósolja a Konzervatív Párt alapító elnöke, Dan Voiculescu, aki a rossz nyelvek szerint jelenleg is az alakulat igazi irányítója a háttérből.

Voiculescu a családja birtokában lévő Antena 3 televízió tegnap esti adásában vázolta a tervet, amely elmondása szerint a Szociálliberális Unióé, de amelyről a szövetség formális vezetői nem beszélnek. Voiculescu azt javasolta Traian Basescunak, hogy mentse meg magát és az országot egy újabb cécótól. Nyilvánvalóan arra utalt, hogy az alkotmány szerint az elnök menesztéséről az állampolgárok döntenek referendumon, miután a parlament felfüggeszti az elnököt.

„Ha nem mond le 30 napon belül, 60 napon belül felfüggesztjük” – fogalmazott Voiculescu, hozzátéve: egyetlen probléma van csupán, nevezetesen hogy Traian Basescu elfogadtatott egy – szavai szerint – kriminális referendumtörvényt, amely megnehezíti a menesztését. Voiculescu szerint nincs rendjén, hogy az államfőt négymillió szavazattal választják meg, de a menesztéséhez 9 millió voksra van szükség. Voiculescu ennek ellenére biztos a sikerben, és úgy véli, realisztikus elképzelés, hogy az őszi parlamenti választásokkal egy időben elnökválasztás is legyen Romániában.

Kitekintő / Bukaresti Rádió

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »