Szabadka: leszámolás áldozata lett egy menekült

Kedden hajnali három óra körül egy elhagyott Szabadka környéki tanyán összecsapott az illegális bevándorlók két csoportja. Az afganisztániak és a pakisztániak leszámolásban egy férfi életét vesztette, egy pedig súlyosan megsérült. A halálos sebet valami éles tárgy okozta, s a pakisztáni állampolgárságú H. J. a helyszínen meghalt, a másik sérült személyt a szabadkai kórházban ápolják.

A Blic a szerbiai belügyből szerzett értesülésekre hivatkozva azt írja, hogy a leszámolásra valószínűleg úgy került sor, hogy a pakisztániak megtámadták az ugyancsak illegálisan Szerbiában tartózkodó afgán menekültek egy csoportját, akik szintén a zentai úti szállások egyikén bujkáltak. A támadás után az afgánok bosszút esküdtek, s ennek a vége lett a gyilkosság.

Kitekintő / Vajdaság Ma

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »