Kalózkodásért ítéltek el egy szomáliait az USA-ban

Kalózkodás vádjában bűnösnek találtak egy szomáliai állampolgárt az Egyesült Államokban. A férfit több különálló kalóztámadásban betöltött szerepe miatt állították bíróság elé. Mohamed Saaili Shibin közvetítőként lépett fel a váltságdíjakról szóló alkudozásokban. Egyike volt azoknak a tárgyalóknak, akik közreműködése nélkül a hajóeltérítések eredménytelenül zárulnának.

Shibint felelősnek állapították meg négy amerikai állampolgár halálában is, akiket jachtjukkal együtt februárban raboltak el kalózok, később pedig meggyilkolták őket. Az eljárás folyamán fény derült rá, hogy feladata volt információkat szerezni a foglyul ejtettekről. Személyazonosságukat, rokonaik elérhetőségét az internet segítségével ismerte meg, továbbá utánanézett a világhálón annak is, mekkora váltságdíjra számíthat értük. Tárgyalóként lépett fel továbbá azoknak a kalózoknak a szolgálatában is, akik egy német hajót és annak 22 fős legénységét még 2010 májusában ejtették túszul, és a legénységet aztán hét hónap után engedték szabadon.

A szomáliait, aki esetenként 30-50 ezer dollárnyi részesedést is kaphatott a kikényszeríttet váltságdíjból, tizenöt pontban ítélte el az amerikai szövetségi bíróság, köztük kalózkodás, emberrablás, és összeesküvés vádjában. Életfogytiglani börtönbüntetését az USA-ban kell letöltenie.

Meleg Veronika

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »