Még nem keresik az ellenzéki államfőjelöltet

A szlovákiai ellenzék egyelőre nem keres közös államfőjelöltet, ám ilyen irányú tárgyalásokra biztosan sor kerül a jövőben.

Ján Figeľ, a kereszténydemokraták (KDH) elnöke a SITA hírügynökségnek úgy nyilatkozott, a téma az asztalra fog kerülni, mivel kiemelkedő jelentőségű politikai ügyről van szó. Hasonlóan vélekedik Ivan Štefanec, az SDKÚ politikusa is, aki szerint az ellenzéknek csak akkor van esélye, ha összefog, és közös ellenzéki jelöltet állít.

„Mindennek megvan a maga ideje. Ennek a vitának is, a jelölési javaslatoknak is. Legalább egy évvel a választások előtt meg kell egyeznünk egy névben az ellenzékben” – magyarázta Štefanec, aki szerint a jövő év elején meg kell kezdeni a tárgyalásokat. Hozzátette: az SDKÚ mindent megtesz azért, hogy az ellenzék egy jó, minőségi jelöltet állíthasson.

Štefanec szerint az ellenzéki jelöltnek nem kell feltétlenül párttagnak lennie. „Nem feltétel, hogy párttag legyen, de olyan embernek kell lennie, aki képes új víziót nyújtani Szlovákiának, és alternatívája lehet az egyszínű kormánynak, és annak a világlátásnak, mely Szlovákiában dominánssá kezdett válni. Pártállása másodlagos” – tette hozzá.

Ján Čarnogurský, a KDH alapító tagja már korábban jelezte, elindulna az államfői posztért. Az év végéig dönt, harcba száll-e, de mindenképpen független jelöltként indulna.

Április elején Július Brocka, a KDH alelnöke úgy nyilatkozott, hogy pártja saját jelöltet akar majd indítani a 2014-es választáson. „Ki más, mint a KDH állítson elnökjelöltet? Mi vagyunk az egyetlen standard párt, mely 1989 óta működik. Jó jelöltjeink vannak” – mondta akkor Brocka a SITA hírügynökségnek. Elmondása szerint a kereszténydemokraták júniusi közgyűlésükön nyilatkoznak majd a jelöltállításról.

Kitekintő / Bumm.sk

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »