Csáky: Több magyart kell megszólítania az MKP-nak

Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának elnökségi tagja szerint az MKP-nak bővítenie kell a potenciális választóinak nyújtott kínálatát a jövőben, amennyiben nagyobb támogatottságot akar szerezni, mint amekkorát az utolsó két parlamenti választáson sikerült elnyernie.

„Egyre nyilvánvalóbb, hogy a Felvidéken 90 ezerre tehető a magyar ügyek iránt elkötelezett választók száma. Rajtuk kívül van még egy 30-40 ezres választói réteg, akiket a Magyar Koalíció Pártja meg tud szólítani a nemzeti érdekek képviseletével és vannak más célcsoportok is, akik szintén megszólíthatóak, de nekik mást is kell kínálni” – mondta el az MTI-nek Csáky Pál.

Csáky úgy véli: közel másfél hónappal a parlamenti választások után is vannak megválaszolatlan kérdések a párt számára. Ezek egyike, hogy miért alakult úgy, hogy az a több mint 30 ezer szlovákiai magyar választó, akik elfordultak a Most-Híd párttól a mostani parlamenti választásokon, nem az MKP-ra szavaztak, hanem ehelyett inkább otthon maradtak vagy éppen a Robert Fico vezette Irány-Szociáldemokráciára (Smer-SD) adták szavazataikat.

A felvidéki politikus szerint ezzel összefüggésben az MKP-n belül már megszületet a megegyezés: szakmai szintű egyeztetésekre kerül sor arról, hogy milyen elemekkel lehet bővíteni a párt által a választók számára kínált érdekérvényesítési lehetőségeket.

„Amennyiben ezt meg tudjuk csinálni, akkor ki tudunk törni ebből a bűvös 110 ezer fős körből” – mutatott rá Csáky. Hozzátette.: úgy véli, hogy ezzel az MKP egészében véve reményteljes helyzetbe kerülhet, mert ideológia áll mögötte, eltérően azoktól a pártoktól amelyek csak az üzleti haszonszerzésre vagy a politikai érdekek érvényesítésére épülnek.

Ehhez az előnyéhez a pártnak az MKP politikusa szerint mindenképpen ragaszkodnia kell, annál is inkább, mert a szlovákiai médiában már most vannak olyan irányú törekvések, amelyek az MKP és a Most-Híd esetleges jövőbeni együttműködése különböző formáinak elfogadhatóságát próbálják felmérni.

„Azt mondom, hogy nem szabad demoralizálni a felvidéki magyarság egészséges magját” – szögezte le Csáky Pál. Hozzátette: lehet ugyan gondolkodni az együttműködés lehetőségeiről, de ennek a közösségnek (a szlovákiai magyaroknak) nem igazán van mozgástere az alapkérdéseket illetően. „Az alap pedig az, hogy mi meg akarunk maradni magyar közösségnek, mi a Magyarországhoz való kapcsolatot nem akarjuk feladni, számunkra nagyon fontos a magyar alkotmányos testületekkel – az Országgyűléssel, a mindenkori kormánnyal – való kapcsolattartás, valamint a magyar állampolgárság felvételének lehetőségét is a jogaink egyik kiteljesedésének tartjuk” – mutatott rá Csáky Pál.

Kitekintő / mti.hu

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »