Atomrobbantásra készülhet Észak-Korea

Műholdfelvételek alapján Észak-Korea három év után újabb kísérleti atomrobbantásra készül. Mindeközben a biztonságát féltő Dél-Korea is új rakétát fejlesztett ki.

Észak-Korea valószínűleg befejezte egy kísérleti atomrobbantás előkészületeit – írja kormányzati forrásokra hivatkozva a dél-koreai Csoszun Ilbo napilap. Az újság szerint a két korábbi, 2006-ban és 2009-ben végrehajtott teszt helyszínén, Punkkje-ri város mellett feltehetőleg két héten belül sor kerül a robbantásra. Az AFP hírügynökség szintén dél-koreai információk alapján nemrégiben beszámolt róla, hogy műholdfelvételek szerint az északkeleti település közelében új földalatti alagutat épített Észak-Korea. Megerősíti a feltételezést, hogy a két korábbi nukleáris tesztet is rakétakilövés előzte meg.

Dél is fegyverkezik

Észak-Korea múlt pénteki, sikertelen műhöldkilövése déli szomszédját erőteljesebb fegyverkezésre sarkallja. Szhin Von-szik, a dél-koreai hadsereg vezérőrnagya szerint új rakétájuk hatótávolsága több mint 1000 kilométer, így szükség esetén azonnal és bárhol lecsaphatnának északi szomszédjukra. Feltételezések szerint egy „Hjunmu 3C” típusú föld-föld rakétáról lehet szó, amely körülbelül két méteres pontossággal akár egy 450 kilogrammos robbanófejet is célba tud juttatni. Kim Jeon-szu, a Szöuli Nemzetvédelmi Egyetem professzora szerint ilyen minőségű cirkálórakéták birtokában Dél-Korea védelme részben már biztosított.

A CIA korábbi igazgatója, Michael Hayden azonban aggodalmát fejezte ki a múlt heti rakétakilövés kapcsán. Az ügynökség egykori vezetője szerint Észak-Korea tárgyalások és kompromisszum-keresés helyett újabb provokációval válaszol majd a nemzetközi felháborodásra. Kim Dzsongun rendszere számára ráadásul még nehezebbé teszi a kudarcot, hogy néhány nap különbséggel India sikeresen útjára indított egy „Agni V” típusú ballisztikus rakétát. Ráadásul míg Észak-Koreát szankciókkal sújtják egy sikertelen próbálkozásért, addig az indiai tesztkilövést csupán erőfitogtatásként, a Kínához való felzárkózás mérföldköveként értékelte a nemzetközi közösség.

Összezárnak Észak-Korea ellen

Észak-Korea mindenesetre ellenségesnek tartja és elutasítja a rakétatesztet ért nemzetközi kritikákat, mondván, hogy tudományos célú műholdkilövésről, nem pedig fegyverkezési tesztről van szó. Az USA felfüggesztette a februári megállapodást, amely szerint az észak-koreai urándúsítási program leállításáért és a nagy hatótávolságú rakétatesztek leállításáért cserébe 240 ezer tonna élelmiszersegélyt juttat a szegény távol-keleti országnak. Emellett az ENSZ Biztonsági Tanácsa is elítélte a rakétakilövést és az Észak-Koreát sújtó szankciók szigorítását sürgette.

A nemzetközi szankciók ellenére a dél-koreai Egyesítő Minisztérium feje, Ju Vo-ik bejelentette, hogy Dél-Korea továbbra sem függeszti fel Északon végzett humanitárius tevékenységét. A miniszter szerint „a phenjani rakéta-ügy ugyan nem marad megtorlatlanul, de Szöul nem fogja akadályozni a segélyszervezetek munkáját”. A humanitárius szervezetek és Észak-Korea éhezői számára különösen fontos ez a kijelentés, hiszen a rakétakilövés után tartottak az Egyesítő Minisztérium válaszától – az ilyen hadműveletekre költött összegekből ugyanis éhezők millióiról gondoskodhatnának Északon.

Béres Máté

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »