A háború foglyává vált a két Szudán

Az idő fogytával már az északi és déli fél között közvetítő Thabo Mbeki is úgy látja, hogy csökken az esély a két Szudán közötti békés megegyezésre.

Thabo Mbeki volt dél-afrikai alelnök, az Afrikai Unió közvetítői feladatokkal megbízott politikusa szerint sürgősen szükség lenne az ENSZ Biztonsági Tanácsának fellépésére, hogy megfékezzék a két szudáni állam között kiújult véres csatározásokat. Mbeki figyelmeztetetett, mindkét állam vezetésében számottevően megnőtt a keményvonalas háború-pártiak befolyása, ez pedig lassan elképzelhetetlenné teszi, hogy a konfliktust tárgyalóasztalnál oldják meg a felek.

Szavait alátámasztják az elmúlt napok eseményei. A szudáni parlament ellenségének nyilvánította déli szomszédját, míg Dél-Szudánban a parlamenti képviselők még fizetésük tizedét is hajlandóak voltak felajánlani a határ mentén harcoló fegyveres alakulataik támogatására. Ahogy Mbeki utalt rá, a felek a „háború logikájának” foglyává váltak.

A Biztonsági Tanács ígéretet tett, hogy mihamarabb megvitatják a történéseket, mérlegelve, miként léphetnének fel a kérdésben; az esetleges szankciók alkalmazását is fontolóra veszik. Közben Egyiptom is igyekszik közvetíteni a felek között, a Szudánnal szoros politikai és kulturális kapcsolatokat ápoló ország szerepvállalása jelzi, mennyire súlyos a konfliktus.

Szudán és Dél-Szudán egyaránt áldozatként tekint magára, a harcok pedig folytatódnak. A Dél-Szudáni hadsereg (SPLA) újabb khartúmi vadászgépet lőtt le Heglig, a déliek kezére került szudáni olajmező felett. Juba azzal vádolja Khartúmot, hogy folyamatos légitámadásokat vezet nemcsak Heglig térségében, hanem a határ túloldalán, dél-szudáni településekkel szemben is – legutóbb az ENSZ egy létesítményét is találat érte.

Meleg Veronika

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »