Börtönben a kameruni elnökjelölt

Letartóztattak egy, a kameruni elnöki posztra is esélyesnek tartott politikust, illetve a korábbi miniszterelnököt – számolt be a Reuters. Mindkét férfit egy 2004-ben vásárolt elnöki gép kapcsán vették őrizetbe. A hírt a kameruni állami rádió is megerősítette.

Hamidou Yaha korábban területigazgatási miniszter volt, amikor a jelenlegi elnök, a 79 éves Paul Biya menesztette. A másik letartóztatottal, a korábbi miniszterelnökkel egy tisztességtelen feltételekkel vásárolt repülőgép köti össze Yahát. Az „Albatross” nevű gépről köztudatba kerülése óta cikkezetett a helyi sajtó, avató repülésén rögtön kényszerleszállást kellett végrehajtani – az elnökkel a fedélzeten.

Szeghalmi Zsolt

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »