Ismét meggyalázták a magyar emlékművet

Ismét meggyalázták a magyar honfoglalási emlékművet a kárpátaljai Vereckén, ahol ismeretlenek ezúttal ukrán nemzeti színű – kék és sárga – festékkel szórták be az emlékjel felületének nagyobb részét. A magyar emlékmű legújabb meggyalázásáról a Vereckei-hágóra kiránduló turisták értesítették hétfőn a kárpátaljai magyar médiát.

Az emlékjel elleni legfrissebb támadás abban különbözik a korábbiaktól, hogy annak minden oldalát, felületének mintegy kétharmadát kék-sárgára festették. A Kárpátalja felőli oldalára az elkövetők ugyancsak ukrán nemzeti színekkel a következő feliratot pingálták: „Ez itt Ukrajna – jegyezd meg, idegen!”

Bő egy éven belül ez már a negyedik támadás a magyar honfoglalási emlékmű ellen. Tavaly februárban a szélsőséges Szvoboda (Szabadság) Párt Kárpátalja megyei szervezetének három vezetője benzin és gumiabroncsok felhasználásával gyújtott tüzet a terméskővel burkolt vasbeton létesítményen. Alig egy hónappal később ugyancsak ukrán nacionalisták fehér festékkel horogkereszteket mázoltak az emlékműre, majd augusztusban, az ukrán függetlenség napján ukrán állami címert szereltek az emlékjel tetejére.

A múlt év végén a területileg illetékes bíróság az emlékmű egyik gyújtogatóját első fokon másfél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, a másik kettőt felmentette. Néhány hónapja az illetékes Kárpátalja megyei állami hivatal műemlékké nyilvánította a vereckei magyar honfoglalási emlékművet.

A Vereckei-hágón 2008 nyarán avatták fel a magyar honfoglalás millecentenáriumi emlékművét, amely – az alkotó, Matl Péter munkácsi szobrász szerint – a Kelet és Nyugat közötti kaput jelképezi. Hét tömbből áll, amelyek a Kárpátokon átvonuló hét honfoglaló törzset szimbolizálják. A „kapu” nyílásában a vérszerződésre emlékeztető oltárkő található.

Bumm.sk / MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »