Kalózok kerültek egy osztrák város önkormányzatába

Bejutott a Tiroli Kalózpárt (PPT) a vasárnapi helyhatósági választásokon az innsbrucki városi tanácsba, ezzel először szerzett kalózpárt politikai tisztséget Ausztriában.

A PPT a nem végleges hivatalos eredmények szerint a szavazatok 3,8 százalékát kapta, ezzel egy képviselőt küldhet a tiroli tartományi székhely 40 tagú képviselőtestületébe. Megválasztott képviselőjük, Alexander Ofen szerint az eredmény azt jelzi, hogy van igény az aktívabb állampolgári részvételre a választók részéről. A tiroli „kalózok” a közvetlen demokrácia erősítése, a „pártrendszer eltörlése” mellett a korrupció ellen is fel akarnak lépni.

A választást a jobboldali Osztrák Néppárt (ÖVP) nyerte a szavazatok 22 százalékával, visszahódítva korábbi első helyét. A második legtöbb szavazatot a hivatalban lévő polgármester, Christina Oppitz-Plörer által alapított „Innsbruckért” kezdeményezés kapta.

Ausztriában az elmúlt hónapokig kevés figyelmet keltettek a magukat kalózpártként meghatározó politikai formációk, a német testvérpárt sikere azonban némiképp őket is reflektorfénybe állította. A 2006 óta működő, nyolcszáz bejegyzett tagot számláló Osztrák Kalózpárt (PPÖ) április elején tartotta meg első országos kongresszusát.

MTI

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »