Szudán és Dél-Szudán: folytatódik az erőszak

A kedden Dél-Szudán által elfoglalt Heglig városát követően jelenleg is heves csaták folynak a 41 kilométerre található Kersana városában – írja a Sudan Tribune. Egyes források szerint a Dél-Szudáni Hadsereg (SPLA) hamarosan átveheti az ellenőrzést a határváros felett, amit Dél-Szudán sajátjának tart.

Az al-Dzsazíra ezzel párhuzamosan a szudáni csapatok előretöréséről számol be. Az északi alakulatok megközelítették a kedden elfoglalt Hegliget, amely stratégiai szempontból kulcsfontosságú, Szudán olajtermelésének felét ugyanis ez a város adja. A két ország között kitört összecsapásokban számos létesítmény megsérült.

Dél-Szudán bejelentette, hogy hajlandó kivonulni a vitatott területekről, amennyiben a kivonulást az ENSZ felügyeli. A tavaly függetlenedett Dél-Szudán és Szudán határvonala továbbra sem tisztázott, ami egyre fokozódó ellentétekhez vezet a két nemzet között.

Szeghalmi Zsolt

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »