Szorosabb észak-amerikai gazdasági együttműködés jöhet

Stephen Harper kanadai kormányfő és Felipe Calderón mexikói elnök nemrég a Fehér Házban találkoztak Barack Obamával, elsősorban azért, hogy az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA) elmélyítéséről tárgyaljanak. A gazdasági együttműködés fokozása elősegítheti a kontinens globális versenyképességének megőrzését, illetve növekedését.

A NAFTA eredményeképpen már így is az Egyesült Államok a legnagyobb piac mind déli, mind északi szomszédja számára, míg az amerikaiak két legnagyobb exportfelvevő országa ugyancsak Kanada és Mexikó. A további integrációt azonban nehezítik az Egyesült Államok és Mexikó között fennálló határproblémák, illetve a drogháború és az egyre terjedő erőszak a két ország közös határán.  A kooperáció szorosabbá tételét a gazdasági válság is megakasztotta, mert annak kezdetétől Washingtonban a protekcionista kereskedelem felé történt visszalépés. Egy kanadai szakember szerint jelentős eredmény lenne, ha a három ország előrelépést érne el legalább az energiapolitikai együttműködés terén, valamint ha lehetővé tennék a munkaerő szabadabb áramlását és egyszerűbbé az áruk államközi szállítását.

A drogkartellek elleni közös fellépés lehetőségeiről, ahogy arról korábban hírt adtunk, néhány héttel  ezelőtt Ottawában már tárgyaltak az észak-amerikai védelmi miniszterek is. A szorosabb biztonsági együttműködés kezdetei 2008-ig nyúlnak vissza, amikor Calderón és George W. Bush akkori amerikai elnök megállapodtak egy több mint egymilliárd dolláros alap létrehozásáról, amely a mexikói és közép-amerikai küzdelmet segíti a kábítószer kereskedelem ellen.

A mostani találkozó Obamának lehetőséget biztosított arra is, hogy megerősítse támogatását latin-amerikai származású szavazói körében.

Zádorvölgyi Zita

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »