Frunda odateszi a csontot Marosvásárhelyen

Vass Levente visszalépése után Frunda György szenátort indítja az RMDSZ marosvásárhelyi polgármesterjelöltként a helyhatósági választáson – jelentette be szerdán Marosvásárhelyen Kelemen Atilla, az alakulat Maros megyei szervezetének elnöke. A politikus a városi szervezet választmányi ülését követő sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, Vass Levente személyes okok miatt visszalépett a polgármester-jelöltségtől, ezért a szövetség megyei szervezetének állandó tanácsa és a választmány is Frundát kérte fel a megmérettetésre – tette közzé  Krónika.

A szenátor elmondta, azért vállalta a megmérettetést, mert meggyőződése, hogy a politikában „akkor kell a csontot odatenni” (a román „a pune osul” kifejezés tükörfordítása, jelentése: keményen dolgozni kezdeni – szerk. megj.), amikor a csapat nehéz helyzetben van.

Frunda hozzátette, olyan megmérettetésre készül, amely egyedül nem sikerülhet, de a győzelemhez csak az RMDSZ támogatása vagy csak a marosvásárhelyi magyarok támogatása sem elég. Hangsúlyozta: valamennyi marosvásárhelyi polgármestere szeretne lenni. Frunda úgy értékelte, olyan polgármesterre van szükség Marosvásárhelyen, aki a normalitás hangján képes szólni az emberekhez, „aki tiszteli a polgárokat, aki nem fog lopni, csalni”, aki olyan adminisztrációt vezet, melyben minden átlátható.

Elmondta, tárgyalásokat kezdeményez Benedek Imrével, az MPP polgármesterjelöltjével, a független jelöltként induló Smaranda Enachéval és „mindazokkal, akik szükségét érzik a változásnak”, de hozzátette azt is: nem köt egyezséget egyik magyar politikai szervezettel sem.

Az MPP által szorgalmazott előválasztásra vonatkozó újságírói kérdésre Kelemen Atilla és Frunda György egyaránt hangsúlyozta, belső választásokat csakis egy-egy párton belül érdemes szervezni, a pártok versenyére az igazi választás ad választ.

Mint ismeretes, az elmúlt napokban meghiúsult az EMNP törekvése, hogy a három magyar párt közös jelöltet támogasson a Maros-parti városban. Vass Levente nyílt levélben szólította fel az RMDSZ-t, egyezzen meg az EMNP-vel, és közös jelöltként indítsák az elöljárói székért, az ultimátumot azonban az alakulat Maros megyei állandó tanácsa elfogadhatatlan feltételnek nevezte, és visszautasította. Vass indítását az RMDSZ csak abban az esetben vállalta, ha kizárólag az RMDSZ választási jele alatt indul.

Krónika.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »