A bizalomhiány miatt nem ajándékoznak a kínaiak

Az elmúlt év botrányai következtében jelentős mértékben visszaesett az adományozási hajlandóság Kínában – az érintett szervezetek a helyzet megoldására az átláthatóság növelését ígérik.

Az előző évhez képest 2011-ben 63 százalékkal kevesebbet, összesen 14,5 milliárd jüant adományoztak jótékonysági szervezeteknek a kínaiak – derül ki a polgári ügyek minisztériumának statisztikáiból. A száz legnagyvonalúbb adományozó tavaly összesen 4,79 milliárd jüant szánt jótékonykodásra, 41 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A számok azt mutatják, a jótékonysági szervezetekkel szembeni bizalomhiány, mely tavaly nyáron mélyült el igazán, továbbra is komoly méreteket ölt.

A válságot júniusban, egy, a 300 millió regisztrált felhasználót jegyző Sina mikroblogon kirobbant botrány indította el. Egy 20 éves, magát Kuo Mejmej Baby-nek (Guo Meimei) nevező fiatal nő sportautóiról, egyedi tervezésű táskáiról, luxusútjairól való fotók közzétételével hívta fel magára a figyelmet, miközben a kínai vöröskereszt kereskedelmi kamarájának kereskedelmi menedzsereként listázta magát. Később az is kiderült, hogy Kuo a vöröskereszt adományait begyűjtő egyik kereskedelmi vállalat magas rangú beosztottjának, a 42 éves Wang Csün-nek (Wang Jun) a barátnője.

A botrányt tetőzte, hogy az állami felügyelet számos szabálytalanságot talált a szervezet 2010-es költségvetésében: a problémás területek közt szerepel az indokolatlan költekezés és a források nem megfelelő allokációja is. A közvélemény felháborodást augusztusban a jótékonyság fő szerve, a Kínai Adományozási Szövetség 15 millió jüanes (540 millió forint) vállalati felajánlásokkal való sikkasztási ügye növelte. Az év elején 121 jótékonysági szervezet közös akciót indított átláthatóságuk fokozása, a hozzájuk érkezett adományok bárki által követhető regisztrációja és visszakereshető felhasználása érdekében.

Kitekintő / MTI

Friss hírek