Új tankönyvsorozat határon túli magyar gyermekeknek

Határon túli és diaszpórában élő, magyar származású gyermekek számára indított új tankönyvsorozatot a fővárosi Balassi Intézet, a Balassi-füzetek első részében magyar művelődéstörténeti és történelmi ismereteket gyűjtöttek össze.

Az intézet tájékoztatója szerint a modulszerűen variálható füzeteket elsősorban hétvégi és délutáni magyar iskolákban lehet használni, de ha nincs a közelben csoportos tanulási lehetőség, akkor azokat akár egyedül is érdemes felütni.

Az első – zöld színnel jelölt – sorozatot azoknak szánják, akik otthon is hallanak magyar szót, a szüleikkel, testvéreikkel magyarul beszélnek, de iskolai tanulmányaikat nem magyar nyelven folytatják, és ezért szükséges nyelvi készségeik fejlesztése. A kiadványt – amelyben kilenc lecke szerepel – 7-8 évestől egészen 13-14 éves korig ajánlják. Az első rész a Miénk a vár! címet kapta, ez magyar művelődéstörténeti, történelmi ismereteket tartalmaz, a második rész, az Ünnepeljünk együtt! a többi között a magyarországi ünnepekkel kapcsolatos nyelvi fejlesztésre koncentrál.

A készülő harmadik füzet a Kalandtúra Magyarországon címet viseli, a piros színnel jelölt kiadványt azoknak szánják, akiknek kevesebb lehetőségük volt a szüleikkel, nagyszüleikkel, testvérekkel való nyelvgyakorlásra, szűkebb a szókincsük, és más nyelvi készségeiket is fejleszteni kell.

Kitekintő / mti.hu

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »