„Igen a munkára, igen Írországra, igen Európára!”

„Az Európai Unió új fiskális paktumáról döntő népszavazás kiváló lehetőséget jelent Írország számára, hogy kifejezze a világnak Európába és az euró jövőjébe vetett hitét.” – jelentette ki Enda Kenny, ír miniszterelnök, a nagyobbik kormánypárt Fine Gael 76. pártkongresszusán tartott beszédében. A referendum mellett a munkahelyteremtés és a gazdaság talpra állítása voltak a hétvégi esemény legfőbb témái.

„Nem azért gyűltünk itt össze, hogy ünnepeljünk, arra nincs okunk.” – kezdte beszédét az ír miniszterelnök szombaton pártja, a Fine Gael éves konferenciáján. „A munkanélküliség továbbra is túl magas, továbbra is túl sok család szenved a mindennapi boldogulásért és gyermekeink közül továbbra is túl sokan hagyják el hazájukat.” Enda Kenny, a 4000 fős hallgatóság előtt hozzátette, az ír gazdaság nem kerül csődhelyzetbe, a kormány mindent megtesz azok védelmére, akiket az állam számára biztosított hitelcsomagért cserébe vállalt megszorítások a legérzékenyebben érintett.

A miniszterelnök megköszönte mindazoknak, akik az idén januárban bevezetett új háztartási adót befizették. Az ír háztartásonként évi 100 eurós terhet jelentő tehertétel ellen ugyanis az utóbbi hónapokban Írország szerte több tüntetést is szerveztek. Ígéretként a kormányfő bejelentette, a bankmentésre felvett nemzetközi hitelek visszafizetési feltételeinek újratárgyalása mellett többek között fenntartják a „jelzáloghitelt a bérleti díjért” programot is, amely által az eladósodott családok eladhatják, majd kedvező feltételekkel bérelhetik vissza ingatlanjaikat.

Kenny beszédében határozottan kiállt amellett, hogy május 31-én az EU nagyobb költségvetési fegyelmet biztosító pénzügyi paktumáról szóló népszavazáson az íreknek az igenre kell voksolniuk. „Azt kérem az ír néptől, ne csapja ránk a jövőre nyíló ajtót. A (paktum iránti) elkötelezettség az országunk jövőjébe való befektetést jelent.” – mondta a kormányfő, majd rámutatott, az Európai Stabilitási Mechanizmus biztos keretet szolgáltatna és növelné az írországi befektetői bizalmat. A miniszterelnök szerint ezáltal a munkahelyteremtés lehetőségei is könnyebbé válnának.

A Fine Gael pártelnöki pozícióját is betöltő kormányfő szavait Michael Noonan pénzügy- és Richard Bruton, munkaügyi, vállalkozási és fejlesztési miniszter is megerősítették. Mindketten határozottan kiálltak Írország eurózóna-tagságának és így a közelgő referendumon az igenek győzelmének szükségessége mellett. A munkaügyi, vállalkozási és fejlesztési miniszter emellett bejelentette, hogy a kormány célja 2016-ig 100 ezer, 2020-ig pedig összesen 2 millió új munkahely létrehozása. Ezek megvalósulására még éveket kell várni, az egykori kelta tigris közeljövőjét jelentősen meghatározó népszavazás eredményére azonban már csak alig több mint másfél hónapot.

Olti Máté

Friss hírek