Muravidék: magyar-szlovén együttműködések

A szlovéniai magyar hetilapot, a Népújságot lapozgatva foglaltuk össze a muravidéki magyarokat érintő néhány fontosabb eseményt. Kiemelten fontos volt az elmúlt időszakban a szlovén-magyar együttműködések további mélyítése, amely mind az államfők találkozójában megnyilvánult, mind a magyar Külügyi Bizottság lendvai látogatásában. Ezenkívül, a tényekre szorítkozva, a szlovéniai népszavazás eredményéről is olvashatnak.

Elnökök látogatása Rába- és Muravidéken

Március elején Szentgotthárdon a rábavidéki szlovén és a muravidéki magyar kisebbségi szervezetek vezetői aláírták a kisebbségek közötti együttműködési megállapodást. Az aláírást jelenlétükkel megtisztelték Magyarország és Szlovénia államelnökei, akik egyúttal betekintést nyertek az említett térségek, kisebbségek életébe. A kisebbségek közötti együttműködési megállapodás aláírásának lényege az volt, hogy a két közösség eddigi jó kapcsolatát tovább mélyítse, a kultúra, az oktatás és egyéb területeken.

A két államelnök, a Szlovénia és Magyarország közötti gazdasági együttműködés további erősítését szorgalmazta a Szentgotthárdon megtartott szlovén-magyar üzleti konferencián. Danilo Türk, a szlovén köztársasági elnök felszólalásában hangsúlyozta, elégedett a szlovén-magyar gazdasági kapcsolatok állapotával, de szeretné, ha a jövőben tovább bővülne a két ország közötti, jelenleg évente mintegy 1 millió eurósra becsült áruforgalom, többek között azért is, mert ez a magyarországi szlovénok helyzetén is jelentősen javítana. A szlovén államelnök szerint egy új, korszerű európai vízió rajzolódik fel a térségben, ahol az együttműködés mind a két nemzet javát szolgálhatja a jövőben.

A Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottsága Lendván járt

Az első szlovéniai hivatalos látogatásról hazatérőben a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottsága Balla Mihály elnök vezetésével Lendván a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsának (MMÖNK) képviselőivel tárgyalt. Ez alkalomból Horváth Ferenc, az MMÖNK elnöke köszöntötte a magas rangú küldöttséget, melyet lendvai útjára Szent-Iványi István, ljubljanai magyar nagykövet is elkísért. Horváth expozéjában kifejtette: rendkívül sérülékeny közösségről van szó a muravidéki magyarok esetében. Az elnök azokról a költségvetési forráscsökkenésekről is szólt, amelyek a tavalyi évben a kultúra terén bekövetkeztek, félő, hogy ez idén sem lesz másként. A Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, Balla Mihály a médiának tartott tájékoztatójában kifejtette: kollégája, Jožef Horvat meghívására érkeztek Szlovéniába, a látogatás célja pedig egyértelműen a kapcsolatok erősítése volt, nevezetesen, hogy a felek miben tudnak együttműködni, miként tudják az eddigi kapcsolatokat újabb tartalommal feltölteni. A megbeszélés során az egykori szlovén–magyar határrész és a Muravidék további együttműködésének az erősítése is szóba került. Továbbá elhangzott: a magyar fél rendkívül nagyra értékeli a szlovén támogatást ebben a nehéz helyzetben.

Népszavazás: Nem a családjogi törvényre

A homoszexuálisok jogait bővítő új családjogi törvényről tartottak népszavazást Szlovéniában. A népszavazás kezdeményezője a „Családért és a gyermekek jogaiért” civilszervezet volt. A törvény bővítette volna a gyermekjogokat, és szélesítette volna a homoszexuális párok jogait is, főként az örökbefogadás terén. Megtiltotta volna a gyermekek testi fenyítését, és bevezetésre került volna a gyermekjogok szóvivőjének (ombudsman) tisztsége.

A március 25-én megtartott népszavazáson, egyes helyeken a részvétel igen alacsony volt és a szavazók 54 százaléka a családjogi törvény ellen voksolt. A 8. Választóegység Lendvai Választókörzetében jegyezték fel a legalacsonyabb népszavazási részvételt: a 22 ezer választópolgár közül 4 ezren adták le szavazatukat, ami 18,94 százalékos részvételt jelent. A törvényt elvetették az egész Muravidéken is, ezen belül a legmagasabb arányban Lendván (70 százalék).

Népújság összeállítás

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »