Megújuló erőforrásokba fektetnek Kárpátalján

Ebben az évben elképzelhető, hogy Kárpátalján két-három kisebb vízerőmű fog épülni – közölte Olekszandr Ledida, Kárpátalja kormányzója.

„Ausztriában az ország villamosenergiájának 76 %-át vízerőmű adja. Svájcban ez a mutató még magasabb” – jegyezte meg Ledida.

Ledida megjegyezte, hogy a Talabor-Nagy-ági víerőmű elegendő Kárpátalja számára, ugyanakkor ez csupán  az elektormos energia 7 %-át adja. Ezért Kárpátalja nincs elégségesen elektromos energiával bebiztosítva. Az elektromos vezetékek meghibásodása esetén Ungváron nem lesz elegendő áram. Ilyen esetben Szlovákiához vagy Magyarországhoz kell majd segítségért fordulni.

A kormányzó elmondta, hogy ő személy szerint ellenzi egy atomerőmű létesítését Kárpátalján.

Ebben az évben Kárpátalján egyébként egy 5 megawatt teljesítményű naperőmű építése veszi kezdetét. Ez lesz Közép- és Nyugat-Ukrajna első naperőműve.

Kárpátinfo.net

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »