Kritizált a bukott szlovák kormányfő

Iveta Radičová szerint kormánya ugyanannyire transzparensen ténykedne most is, ha nem bukott volna meg, mint azt korábban tette. „Nincs mit rejtegetnünk, sem elrejtenünk” – nyilatkozta a távozó kormányfő a kabinet mai utolsó ülésén.

„Gyakran, mielőtt még mi magunk döntöttünk volna, már nyilvánossá vált a párbeszéd, ez pedig megnehezítette a konstruktív és gyors határozathozatalt” – indokolta a miniszterelnök kormánya legfőbb nehézségeit.

Radičová kijelentette, sok sikert kíván az új kormánynak, ami mindenki számára sikert jelenthet. „Azt kívánom, hogy a lehető legkevesebb nehéz döntést kelljen meghozni, mind ezt érdemelnénk” – tette hozzá. 

Kellenek a reformok

A politikus fájlalja, hogy a reform szó gyakorlatilag elhasználódott, és az ijesztgetésekhez, félelmekhez kapcsolódik, a választóknak pedig az az érzésük, hogy újabb és újabb szükségtelen újításokra kerül sor. 

A távozó miniszterelnök szerint elkerülhetetlenek a reformok több téren is, az egészségügyben és az iskolaügyben rendszerszintű változtatást kell végrehajtani. Robert Fico kormányának „nyugodtabb” körülményeket kívánt.

A Radičová-kormány 89. munkatárgyalása egyben az utolsónak is bizonyult, s az állami himnusszal fejeződött be. „Ez nem jelenti azt, hogy még nem találkozunk” – figyelmeztette az újságírókat a távozó politikus. A miniszterelnök hivatalos programja jövő szerdán ér véget, mikor ünnepélyes ebédet tart a tárcavezetőkkel.

A mai ülésen a távozó kormány visszahívta funkciójából a kormányhivatal vezetőjét, valamint az egyes minisztériumok tizennégy államtitkárát. A Smer jövő hétfőn nevezi meg az utódokat.

A kabinet elfogadta a komáromi hajógyár megmentésével kapcsolatos határozatot is, mely felkéri az állami tulajdonú Eximbankot, hogy nyújtson segítséget az üzem körüli problémák megoldásában, s ezáltal elkerülhető legyen a tömeges elbocsátás.

Bumm.sk

Friss hírek