Továbbra sincs új elnöke az Afrikai Unió Bizottságának

Az Afrikai Unió vezetői azért ültek össze a hétvégén, hogy feloldják végre a Bizottság elnöki posztja körüli bizonytalanságot, ám a találkozón végül nem sikerült megtörni a kialakult patthelyzetet.

A bizottság elnöki székéért a Dél-afrikai Köztársaság korábbi külügyminisztere, Nkosazana Dlamini-Zuma és a Bizottság jelenleg még hivatalban lévő elnöke, a gaboni Jean Ping szálltak versenybe. Miután a januári fordulóban egyiküknek sem sikerült megszerezni a győzelmet jelentő kétharmados többséget, az Afrikai Unió vezetőinek szombaton újra össze kellett ülniük, hogy megvitassák a helyzetet. A tárgyalások helyszínéül, melyen a tagországok közül mindössze nyolc képviseltette magát, a benini Cotonou kikötővárosa szolgált.

A találkozó után kiadott közös nyilatkozatban a résztvevők a további konzultációk fontosságát hangsúlyozták. Reményeik szerint még az év közepére tervezett malawi csúcstalálkozó előtt sikerül megállapodni az új bizottsági elnök személyéről, addig is a meghosszabbított mandátumú Jean Ping marad hivatalban.

Szilágyi Viktória Virág

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »