Börtönbe kerülhet, aki pénzért házasodik

2006 és 2010 között nyolc szlovákiai lakos kötött fiktív házasságot kínai állampolgárral. A kínaiak így öt éves letelepedési engedélyt kapnak. Állítólag egyre több ilyen eset van.

A nyolc házasság közül hétből rendőrségi ügy lett, csalás elkövetése miatt. Ha bebizonyosodik a szlovák felek bűnössége, kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetők. A gyanúsítottak szabadlábon védekezhetnek. Az esetekről Michal Slivka rendőrségi szóvivő informálta a sajtót – írja a čas.sk napilap.

A rendőrség Jozef P. ügyvédet gyanúsítja a csaláson alapuló házasságok megszervezésével. Állítólag a férfi „vezette rá“ a szlovák állampolgárokat, hogy kössenek házasságot kínaiakkal – pénzért.  Köztük volt ő maga és a lánya is, mindketten ezer eurót kaptak.

A kínai felek az esküvő után megkapták az 5 évre szóló letelepedési engedélyt a Schengeni határokon belül.

A rendőrség március elején további öt szlovák állampolgárt gyanúsított meg hasonló bűncselekménnyel, s figyelmeztet, nem érdemes pénzért fiktív házasságot kötni. Egyrészt bűncselekménynek számít, másrészt gondolni kell a házassággal járó jogi kötelékekre is!

Állítólag hatszáztól ezer euróig „kereshetnek“ azok, akik eljátszák a menyasszony illetve a vőlegény szerepét. 

Kitekintő / Hírek.sk

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »