Minszk: kivégezték a metrórobbantás mindkét vádlottját

Kivégezték a 15 halálos áldozatot és legalább 200 sebesültet követelő 2011. április 11-i minszki metrórobbantás miatt elítélt mindkétkét vádlottat, Vlagyiszlav Kovaljovot és Dmitrij Konovalovot, adta hírül a RIA orosz hírügynökség március 17-én. Kovaljov kivégzésének hírét családja közölte, miután elsőként kaptak egy levelet a hatóságoktól, amelyben csak az állt, hogy „az ítélet végrehajtásra került”. Belaruszban a halálos ítéleteket főbelövéssel hajtják végre.

Nem sokkal a tavaly áprilisi robbantás után a hatóságok őrizetbe vették az akkor 25 éves fiatalembereket és azonnal a belarusz kormány ellenségének tulajdonították a merényletet. Jogvédő szervezetek szerint erőszak hatására ismerte be a két vádlott a bűncselekményt, a bíróság azonban semmilyen indítékot sem állapított meg, a vádat az ügyészség nem tudta bizonyítékkal alátámasztani. Kovaljov a tárgyalás során visszavonta vallomását. Ezen események hatására sokan úgy gondolják, hogy a merénylet a belarusz rezsim utasítására történt.

A halálos ítéleteket novemberben hozták meg, ami ellen számos kormány és jogvédő szervezet tiltakozott. Az állami televízió szerdán jelentette be, hogy Alekszandr Lukasenko elnök elutasította a két merénylő kegyelmi kérvényét. A kivégzések után Moszkvában több száz ember virágot vitt a belarusz nagykövetség elé a két fiatalember emlékére.

Belarusz az utolsó ország Európában, ahol még halálos ítéletet hoznak.

Gerő Mária

Friss hírek