95 éves az ország legelismertebb napilapja

Címoldalán legelső számának másolatával – azon az Orosz Szociáldemokrata Munkáspárt Oroszország polgárainak címzett kiáltványával – jelent meg tegnap Oroszország egyik legnagyobb közéleti és politikai napilapja, az „Izvesztyija”.

A jelenleg körülbelül 235 ezres példányszámmal megjelenő újságot először pontosan 95 évvel ezelőtt (az akkor használt Julianus naptár szerint 1917. február 28-án), adta ki a Munkás- és Katonaküldöttek Pétervári Tanácsa. Később az „Izvesztija” a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának hivatalos lapja lett, de mivel a pétervári szovjetnek voltak más sajtótermékei is, melyeket propaganda céljából fel tudott használni, a főszerkesztő véleménye szerint ez az újság a többi pártkiadványhoz képest mérsékeltebb és objektívebb tudott maradni.

A kétezres évek végére az újság egyre mélyebb válságba került, csökkent az internetes oldalának látogatottsága, a lap idézettsége, s a nyomtatott kiadvány olvasottsága –írja a vesti.ru. Azonban az elmúlt évben az „Izvesztyija” jelentős reformokon ment keresztül: személyi változások történtek, s megújult a lap külseje is. Ma a legmodernebb technikákat is felhasználva próbálják közelebb hozni az újságot az olvasókhoz – részletezi a 28551. alkalommal megjelent „Izvesztyija” köszöntőjében a főszerkesztő, Alekszandr Maljutyin.

 A jeles alkalomból Vlagyimir Putyin is köszöntötte a szerkesztőséget. „A 95 évvel ezelőtt alapított „Izvesztyija” ma jogosan Oroszország egyik legrégibb, legtekintélyesebb és legnépszerűbb kiadványa”- írta levelében a miniszterelnök. Az egyedülálló „Izvesztyija-stílusban” megjelenő cikkek a társadalom legfontosabb eseményeit mélyen és professzionálisan vizsgálják. A lap egy gazdag információforrás, mely megérdemli az elismerést – részletezte Putyin, s kifejezte azon reményét, hogy az újság továbbra is az ország vezető kiadványa marad.

Dancsecs Réka

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »