Robert Fico jött, látott, győzött

Szlovákia választott. Robert Fico a szavazatok 45 százalékát zsebelte be, és ezzel kiérdemelte azt a 84 mandátumot, amit magának tudhat a 150 fős szlovák parlamentben. Az alkotmányozó, kétharmados többséghez 6 mandátuma hiányzik.

A jobboldali KDH 8,8 százalékkal 16 mandátumot szerzett, ezt az eredményt megközelítve az Igor Matovič vezette Egyszerű Emberek 8,4 százalékot ért el, ami 16 parlamenti helyet biztosít nekik.A Most-Hídat 6,7 százalékkal juttatták 13 mandátumhoz a választók. Az SDKÚ és a SaS 5,9, illetve 5,7 százalékkal jutott be a törvényhozásba, ami 11 és 10 mandátumot jelent nekik.A parlamentben nem jutott hely Slota SNS-ének, a 99 %-nak, illetve az MKP-nak.

A részvételi arány közel 60 százalékos volt, mondhatni magasabb a vártnál. Bár Fico 84 mandátuma bőven elég lenne arra, hogy egypárti kormányt alakítson, azonban a pártelnök leszögezte, hogy ezt a gondolatot elveti, mindenképpen koalícióra fog lépni valakivel.

A KDH, azaz a Kereszténydemokrata Mozgalom a második helyen Ján Fígel vezetésével a legerősebb jobboldali párttá nőtte ki magát Szlovákiában. Nagy küzdelmek árán, de a Dzurinda pártja, az SDKÚ is „beverekedte” magát a finisbe, és tekintve a Gorilla-botrányt, a most elért 5,79 százalékkal, és ezzel 11 hellyel a szlovák parlamentben, elégedettek lehetnek.A liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS) Richard Sulíkkal az élen 5,56 százalékot, azaz 10 mandátumot szerezve foglalhatja el helyét a törvényhozásban. A Ján Slota vezette szélsőséges SNS nem ugrotta meg az 5 százalékos küszöböt, ahogy az MKP-nak sem sikerült 4,4 százalékkal.

Tehát összefoglalva a választási eredmények a következőképpen alakultak:

Káldy Xénia

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »