Megkezdődött a szavazás Szlovákiában

Hét órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek Szlovákiában, nem egészen két év után így ismét arról voksolhatunk, mely pártok képviselői ülnek majd a parlamentben. Este tíz óráig lehet szavazni. A választók voksaiért 26 politikai párt verseng, azok szavazhatnak, akik a választások napján legalább 18. életévüket betöltik. A személyi igazolványra szükség lesz a voksoláshoz.

Ľubomír Ábel rendőrfőkapitány-helyettes elmondása szerint a rendőrség felkészült a szavazásra, összesen mintegy hétezren ügyelnek majd a zavartalan lebonyolításra. Ez a szám 5112-vel nagyobb, mint egy átlagos hétvégén. Az utóbbi hetek polgári tüntetései miatt az a veszély is reálisnak látszik, hogy polgári aktivisták zavarják meg a szavazás menetét néhány körzetben, más hírek pedig szavazatvásárlásokról szóltak.

A voksainkat 5926 szavazóhelyiségben tudjuk leadni. Részt vehetnek a választásokon az elítéltek is, kivéve azokat, akik különösen súlyos bűncselekményeket követtek el. Jelenleg mintegy tízezren tartózkodnak a büntetésvégrehajtó intézetekben. A magyar állampolgárságukat nyíltan vállaló személyeket viszont több hír szerint is törölték a választói jegyzékből.

A választások menetére egyébként egy fehérorosz szervezet negyven megfigyelője is ügyel, az OBSE nem küldött megfigyelőket. A Statisztikai Hivatal első nem hivatalos eredményeit éjszaka fél tizenegy és háromnegyed tizenegy tájékán közlik a www.volbysr.sk és a www.statistics.sk honlapokon, a hivatalos eredmény pedig vasárnap dél körül várható.

Kitekintő / Bumm.sk

Friss hírek