Szuperkedd: Romney öt államban győzött

Noha tíz államból ötben Mitt Romney nyert, mégsem sikerült megsemmisítő vereséget mérnie a legfőbb ellenfelére, Rick Santorumra.

Ohiót, a „szuperkedd legfontosabb trófeáját” Romneynak még úgy is csak egy hajszállal sikerült megszereznie, hogy a kampánykiadásokra sokszorosan többet költött Santorumnál.

Romney-nak Ohio mellett a liberális Massachusettsben, Virginiában, Vermontban és Idahóban sikerült győznie, Santorumnak a konzervatív Tennessee-t, Oklahomát és Észak-Dakotát, Newt Gingrichnek pedig Georgiát sikerült bevennie. Ron Paulnak ugyan továbbra sem sikerült sehol sem nyernie, de az alaszkai jelöltállító gyűlések eredménye még nem ismeretes és a texasi képviselőnek négy államban is sikerült megszereznie második, egyben pedig a harmadik helyet, és az azzal járó küldötteket a párt jelöltválasztó országos konvencióra.  

A megrendítő győzelem elmaradása nyomán a republikánusoknak nagy valószínűséggel elhúzódó előválasztási küzdelemre kell berendezkedniük. Elemzők rámutattak, hogy ahogy előre halad a vetélkedés, úgy csökken a nagy pénzekkel dobálózó és negatív kampányolással operáló Romney-gépezet hatékonysága.

Mindhárom elnökjelölt-aspiráns, aki győzelmet tudott elkönyvelni a „szuperkedden”, magabiztosan az hangoztatta híveinek, hogy a Republikánus Párt végül az ő kandidatúrája mellett fog dönteni.

„El fogom nyerni a jelölést” – jelentette ki bostoni főhadiszállásán Mitt Romney. – „A kampányunk folytatódni fog, s végre elérkezik az igazi változás.”

„Ez az elnök megbukott” – tette hozzá Romney, utalva Obamára.Santorum Ohióban arról szónokolt, hogy novemberben le fogja váltani „ezt az elnököt”. Egy oldalvágással Romney felé úgy fogalmazott: „egy olyan személyre van szükségünk ahhoz, hogy szembeszálljon Obamával, aki őszinte az amerikai közvéleménnyel.”

Gingrichnek most először sikerül nyernie a január 21-i, dél-karolinai előválasztáson aratott győzelme óta. Szűkebb hazájában, az általa korábban a kongresszusban képviselt Georgiában méltatta a régóta várt sikert, s felsorolt több olyan politikus, aki már kiesett az előválasztási versenyből vagy csak kacérkodott az indulással.

„Sok tapsifülest láttam már futni. Én egy teknős vagyok, egyszerre csak egyet lépek” – mondta Gingrich, és hozzátette, hogy ő az egyetlen jelölt, aki vitában le tudja győzni Obamát. A volt képviselőházi elnök abban bízik, hogy Georgia után a déli és konzervatív Alabamában és Mississippi államban, valamint középnyugati Kansasban győzni fog.

A keddi republikánus választói akaratnyilvánításon összesen 419 olyan küldött sorsa dőlt vagy dől el, aki a Republikánus Párt augusztus végi konvencióján szavazni fog arról, hogy ki legyen a hivatalos elnökjelölt. (A 10 államból az automatikusan delegátusnak minősített pártvezetőkkel együtt összesen 437-en utaznak majd a nagy floridai összejövetelre.)

A CNN nem hivatalos összesítése szerint a „szuperkedd” után – az alaszkai eredmények ismerete híján – Romney 359, Santorum 139, Gingrich 93, Paul pedig 60 támogató szavazatra számíthat majd az országos konvención. A hivatalos jelöltség elnyeréséhez 1144 voks megszerzése szükséges.

MTI

Friss hírek