Nagyot esett az áramszolgáltató profitja

A fukushimai katasztrófa utáni német atomreaktor-leállások egyik legnagyobb vesztese ma reggel tette közzé soros számait. A teljes éves értékesítéseket szemügyre véve azt látjuk, hogy a várt 53,2 milliárd euró helyett mindösszesen csak 51,7 milliárd eurót sikerült kiszámláznia az ügyfeleknek – miközben az áram ára emelkedett. A nettó profit az egy évvel korábbi értékhez képest látványosan csökkent (-45%), ami a nehéz gazdasági körülmények mellett a német kormány reaktorbezárási programjának köszönhető.

A cég komoly lépéseket tett annak érdekében, hogy ne érje újabb áramcsapás a részvényeseket, így szerkezeti átalakításokba kezdett. A dolgozók számának csökkentését az eszközök értékesítése követte, ami az előzetes becslések szerint 7 milliárd eurót tett ki.

Azonban ezen lépések sem voltak arra elegendőek, hogy az eddigi csinos osztalékhozamot fenntartsa a cég. A tavalyi 3,5 euró helyett idén 2 euróra jogosultak a befektetők a részvényeik után, így a 10-11% közötti osztalékhozam 6% körüli szintekre csökken. Ami annak fényében nem meglepő, hogy a jövedelmi helyzet javítását tűzte ki a cég elsődleges szempontnak. 2013-ig további 1 milliárd eurós hatékonyságnövelési programot jelentettek be, aminek hatására a mai napon megtalálhatják a vevők a társaság részvényeit.        

Kitekintő / Equilor

Friss hírek