Békeegyezmény Dél-Szudán és lázadók egy csoportja közt

Hétfőn jelentették be a Dél-Szudán és a Dél-Szudáni Demokratikus Mozgalom nevű gerillaalakulat között megkötött békemegállapodást – számolt be a Sudan Tribune. A szervezet egyike a térségben tevékenykedő lázadó csoportoknak, amelyet decemberi halálát megelőzően a hírhedt George Athor irányított. Athor korábban az állami hadsereg (korábban szintén gerillacsoport, SPLA) tábornoka volt, majd onnan kiválva a térség legnagyobb hatalommal rendelkező milíciáját szervezte meg. Céljukként az általuk korruptnak bélyegzett kormányzattal és annak antidemokratikus eszközeivel szembeni fellépést tűzték ki. Érdekesség, hogy Athor azután kezdte meg a lázadói ténykedését, hogy a hatalmon lévő párt támogatását élvező jelölttel szemben a tartományi kormányzói választásokon vereséget szenvedett.

A békemegállapodás értelmében a Mozgalom lehetőséget kapna a politikai szerepvállalásra, akár a nemzeti kormányban betöltött pozíciókon keresztül is. Nagy kérdés azonban, hogy a jövőben sikerül-e az egyezményben leírtakat megvalósítani, és az Athor egykori pozícióját mindössze két hónapja elfoglaló új vezér rá tudja-e bírni embereit a fegyverek letételére, vagy a dél-szudáni hadseregbe történő békés beintegrálódásra.

Korábban hasonló kísérletek következményeként gyilkolt meg egy volt lázadóvezért saját katonája, miután az csapatait az SPLA-ba olvasztotta, illetve egy másik esetben maguk a lázadók sem voltak hajlandóak az állami hadsereg kötelékébe betagozódni. Az eddigi tapasztalatok tehát a békeegyezmény sikeressége ellen szólnak.

Meleg Veronika

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »