Kárpátalja: Könnyítés vízumügyben

Kedvezőbbé váltak a vízumhoz jutás feltételei – tájékoztatott Szalipszki Endre konzul. Az ungvári magyar külképviselet diplomatája elmondta, hogy garancialevélre akár hároméves időtartamra szóló utazási engedélyt is kiállíthatnak.

Az ilyen kérelmezőknek eddig csupán egy évre adhattak ki vízumot. A jövőben a korábbi pozitív vízumelőzmények, valamint az egyéb szükséges feltételek – például a magyarországi úticélt igazoló dokumentum, biztosítás, Magyar igazolvány stb. – megléte esetén is mód nyílik többéves vízumok kiadására.

Tájékoztatása szerint a külügyminisztériumban megvizsgálták a schengeni vízumok bevezetése óta eltelt időszak gyakorlatát és tapasztalatait, ami alapján arra jutottak, hogy indokolt a kedvezőbb elbírálási szempontrendszer alkalmazása. Szalipszki Endre ugyanakkor hangsúlyozta, továbbra is egyedi elbírálást alkalmaznak  minden egyes kérelmező esetében, a konzul saját hatáskörben dönt az utazási engedély érvényességének megállapításakor. Hozzátette, a pozitívabb elbírálási szempontokat a garancialeveles és más típusú vízumkérelmek esetében egyaránt alkalmazni fogják.

Fontos tudnivaló még, hogy akinek közvetlen családtagja – szülő, gyermek – él Magyarországon, az roppant egyszerű módon szerezhet akár hosszabb időtartamú vízumot is. Ehhez elegendő a szomszédos országban élő közvetlen családtagnak tanúk jelenlétében megfogalmaznia egy meghívólevelet, amelyet közjegyző által sem kell hitelesíteni. Mellékelni kell hozzá fénymásolatot a személyi igazolványáról és a lakcímkártyájáról, és azt eljuttatni ukrajnai családtagjának. A kérelmező pedig ezen papírok alapján, felmutatva saját eredeti születési anyakönyvi kivonatát, ami bizonyítja a közvetlen családi kapcsolatot, minden további nélkül kap schengeni vízumot.

Jelenleg naponta átlagosan 70-100 fő keresi fel az ungvári ügyfélszolgálati irodát, ahol a bejáratnál februártól egy információs ablak segíti a hozzájuk fordulók pontos tájékoztatását. A bejelentkezésnek két módja van: telefonos és egy új, korszerű internetes időpontfoglaló rendszer. A vízumok esetében nincs előzetes várakozás, akár már a következő napra lehet szabad időpontot foglalni, ellenben a kishatárforgalmi kérelem beadásához az ideiglenesen feltorlódott kérelmek miatt egy hónapot is várni kell, valamint további egyet, amíg az Budapesten elkészül. Vízumok esetében tartani tudják az egy hetet.

Kitekintő / Kárpáti Igaz Szó

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »