A napokban napvilágot látott hírek szerint Albánia áruba bocsátaná illír és középkori műemlékeit és így azokból szabadon lehetne akár, némi átépítés után, étterem vagy antennák gyűjtőhelye. A már meglévő példák kétkedésre adnak okot. Jónéhány esetet ismerünk a kulturális örökség esztelen felhasználásáról és nagyon úgy tűnik, hogy Albánia szabad utat enged a nem megfelelően szabályozott műemlék-privatizációnak. Állagmegóvás vagy a kulturális örökség elherdálása? Nemzetközi példa vagy sajátos albán megoldás?
Az albán tervezetet január végén hozták napvilágra, melynek értelmében a műemlékeket akár 100 évre is magánkézbe adhatják, mivel az állam nem képes a fenntartásukat és állagmegóvásukat finanszírozni. A tervezetben azt is szabályozzák, hogy a műemlékek mely csoportja válhat közösségi tevékenység színhelyévé és melyeknek kell érintetlenül maradnia.
A tervezet heves reakciókat váltott ki a műemlékvédelmi szakemberekből, régészekből és történészekből egyaránt. „ A kulturális minisztérium tervezete a kulturális örökségek eladományozásáról egy borzasztó ötlet.” – mondta el a Balkan Insightnak Auron Tare történész. Rámutatott arra a fontos megállapításra is, hogy ezzel az állam kulturális értékekért viselendő felelősségét áthárítja magánkézbe, mellyel utat engedhet az esztelen építkezéseknek. „ Albánia az az ország ahol száz és ezer építkezés folyik engedély nélkül, és ahol sem az állam, sem a jogi szankciók nem akadályozzák meg az embereket abban, hogy illegálisan építkezzenek”– mondta el Gjergj Fraheri, egy jól ismert albán régész. Azt is hozzátette, hogy az ezekben a műemlékekben keletkező károk, a történelmi emlékezetben is kitörölhetetlen és helyrehozhatatlan károkat okoznak.
A szakértők egyöntetű, elrettentő példaként hozzák fel azt a korábbi két esetet, mely során műemlékek kerültek magánkézbe. Az egyik példában egy illír rom antenna bázissá vált. Az Akrolisit, illír vár romjai mellé könnyedén felhúztak egy betonemelvényt, ahova számtalan antennát telepítettek, amely egyértelmű károkat okozott a helyszínen. A tulajdonos szocialista képviselő, Gjovalin Kadeli, pedig egyszerűen azzal védekezett, hogy teljesen nonszensznek tartja bármiféle várról beszélni, hiszen ezek csak romok, két méteres falmaradványok, és ő teljesen jogszerűen járt el, ráadásul az antennákat nem is a falakra építtette, hanem mellé.
A másik példa a kulturális örökség abszurd felhasználására a Saranda közeli középkori Lekurs vár. A történet tizenkét éve kezdődött, amikor magánkézbe került az épület és az új tulajdonos amellett, hogy felújította hozzáépített egy bár és étterem részt is.
A szakértői vádakat itt is visszautasította, az egyébként szintén szocialista érdekeltségű vezetés, mondván, hogy mindent a történelmi értékek megóvása céljából végeztek.
A bírálatokat a kormányzat is visszautasítja, és politikai játszmának tekinti a tervezet elleni tiltakozásokat. „Bármilyen beavatkozás a műemlékeknél a nemzetközi szabályozásnak megfelelően történik, hogy helyreállítsák őket.” – mondta el Enton Derraj a kulturális minisztérium egyik tanácsadója. A kormányzat oldaláról fontos érvként szerepel az is, hogy a műemlékek privatizációja elfogadott és bevett gyakorlat az egész világon. Azonban amiről a politikusok nem beszéltek, nemzetközi téren komoly szabályozások és további állami felügyelet mellett történik ezen javak magánkézbe adása, hogy a megőrzés, gondozás, ápolás és felújítás legyen a főcél. Ennek elérése és betarttatása a mindenkori kulturális kormányzat a felelőssége.
Így joggal merül fel a kérdés, hogyha a hatóságok két különálló projektet sem tudtak kontrollálni, akkor mi lesz, ha a tervezet megvalósul? Hogyan lesznek képesek több műemléket ellenőrizni, hogy ne keletkezzen kár bennük? Vitatható az is, hogy valóban a megfelelő útja-e a kulturális örökség védelmének a magánkézbe adás a szabályozás látszata mellett. Belátható a szakemberek aggodalma, tényleges állami felelősségvállalás nélkül, hosszútávú értékmegőrzés helyett a pillanatnyi érdekeknek utat engedve próbálják megőrizni a műemlékeket, ami erősen megkérdőjelezhető.
Dömös Mariann