Egyetemi hallgatók: megrágalmazták a jogi kart

Az Újvidéki Egyetem hallgatóinak szövetsége és az újvidéki Jogi Kar hallgatóinak szövetsége valótlannak nevezte Korhecz Tamásnak, a Magyar Nemzeti Tanács elnökének állítását, miszerint az 1990-es évek elején több magyar előadót, tanárt és tanársegédet is elüldöztek az egyetemről.

Az egyetemi hallgatók szövetségei közös közleményükben Korhecz állításait „rágalomnak” minősítették, amelynek valótlanságáról mindenki meggyőződhet, aki vet egy pillantást az oktatók névsorára a Jogi Kar honlapján.

Korhecz néhány nappal ezelőtt azt nyilatkozta, hogy a kilencvenes évek elején a „nagyszerb ideológia” nyomására sok magyar oktatót „elüldöztek” az egyetemről. Ugyanakkor bejelentette, ismét megkezdik a magyar nyelvű oktatást az Újvidéki Egyetem Jogi karán, amely a nyolcvanas években is működött.

Az egyetemista szervezetek tagadják Korhecz azon állítását is, hogy a magyar egyetemisták száma „megtizedelődött” volna. „A nemzetek közötti viszony a karon tanuló, a tartomány, a köztársaság és a régió minden részéből érkező egyetemi hallgatók között kiváló, s fennállásunk óta egyetlen egy ilyen alapú incidens sem történt, mint ahogyan az sem felel meg a valóságnak, hogy a magyar nemzetiségű hallgatók száma alacsonyabb a korábbi évekhez képest”, áll a két hallgatói szervezet közös közleményében. Úgy vélik, Korhecz megpróbálja „a küszöbönálló választások politikai kampánycéljaira” felhasználni a magyar nemzetiségű hallgatókat és oktatókat.

Véleményük szerint Korhecz kijelentésének indítékai között szerepelhet nagy valószínűséggel az is, hogy egy magánegyetem jogi karán ad elő, éppen ezért „ez támadás az állami felsőfokú oktatás ellen is, amely egy idő óta egyébként is a magánegyetemek lobbijának állandó célpontja”, vélik az egyetemista szövetségek.

Félreértelmezett közlés

A Magyar Nemzeti Tanácsot igazán meglepte és felháborította bizonyos befolyásos médiumok írása Dr. Korhecz Tamás, a „Tanács elnökének nyilatkozata” kapcsán az újvidéki Jogi Karon állítólag megszervezendő magyar nyelvű oktatásról. A médiumok úgy jelentettek meg önkényesen kiválasztott részeket a Tanács elnökének a Magyar Szó napilapban közölt „blogjából”, hogy e kérdésekről helyes információért előzetesen megkérdezték volna a Tanácsot.

Az elnök szerzői szövege nem volt az újvidéki Jogi Karon történő magyar nyelvű oktatás bevezetésének hivatalos bejelentése – ahogyan azt sokan értelmezték, hanem a szerző meg akart osztani egy információt a Magyar Szó olvasóival a Vajdasági Magyar Tudományos Társaság és a Tanács között kötött együttműködési megállapodásról.

Az említett megállapodás értelmében a Magyar Nemzeti Tanács pénzeszközöket biztosít magyar nyelvű konzultációk (és nem gyakorlatok, előadások vagy vizsgák) megtartására a Tudományos Társaság tagjai által, melyeken az újvidéki Jogi Kar hallgatói önkéntesen, térítésmentesen vehetnek részt saját nyelvi készségeik fejlesztése céljából a jogi szakterminológia terén.

A napilapok bizonyos cikkei – és nem a Tanács elnökének eredeti szövege – negatív visszhangra leltek a közvéleményben, téves képet festve a szándékunkról és a projektumról általában, valamint kárt okoztak mind a Magyar Nemzeti Tanács tekintélyének, mind az újvidéki Jogi Kar bizonyos előadóinak. Mindezzel egyidőben azonban fenntartások nélkül kijelentjük, hogy a Magyar Nemzeti Tanács kész párbeszédet folytatni az Újvidéki Egyetem és a Jogi Kar vezetőivel a magyar nyelvű oktatás különféle új, intézményesített formáinak előremozdításáról, a hatályos jogszabályokkal összhangban – írja az MNT közleménye.

Kitekintő / Vajdaság Ma

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »