Nem bántak kesztyűs kézzel a diáktüntetőkkel Szudánban

Rendőrök lepték el a kartúmi egyetem kollégiumait Szudánban, s a razzia következtében több mint 350 hallgatót tartóztattak le – számolt be az al-Jazeera. A fiatalokból álló Change Now elnevezésű aktivista csoport szerint a hatóságok még napfelkelte előtt hajtották végre az akciót, s bár a kollégium lakóit előzetesen felszólították arra, hogy hagyják el az épületet, a diákoknak a késői órában nem volt hova menniük. A letartóztatottakat azóta már szabadon engedték.

Az egyik diák elmondása alapján a rajtaütés során verbális és fizikai bántalmazásnak voltak kitéve a kollégium lakói, akiknek többek között a rendőrök ütlegelését is el kellett viselniük.

A közvélemény egyértelműen a diákok mellé állt: egy hallgató a Twitteren indított be élelmiszergyűjtő kampányt a szállásukat elhagyni kényszerülő diákok megsegítésére, míg ellenzékiek felajánlották, hogy ideiglenesen befogadják a kiűzötteket.

A kartúmi egyetem már december óta szolgál a hallgatók tüntetéseinek helyszínéül, akik ülősztrájkot is folytattak annak érdekében, hogy kivívják jogukat egy diákszakszervezet megalapítására. Megmozdulásukkal a korábbi rendőrakciók során elkövetett erőszakra is fel kívánták hívni a figyelmet.

Dallos Sára

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »