Oroszország legnagyobb bankja érkezett Magyarországra

Az orosz Szberbank, a Magyarországi Volksbank új tulajdonosa komoly fejlesztéseket akar végrehajtani Magyarországon – mondta Valentyin Mihov, a Szberbank stratégiai és fejlesztési területért felelős igazgatója pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

Elmondta: a jövőben erősítik az magyarorrszági Volksbank lakossági tevékenységét, az OTP-vel nem akarnak versenyezni, de belátható időn belül 5 százalékos piaci részesedést akarnak elérni az országban.

Magyarországon a privatizáció kezdeti évei óta ritkán volt példa arra, hogy egy bank 100 százalékban új tulajdonoshoz kerül, a Volksbank február 15-től egy új, tőkeerős tulajdonost kapott – hangsúlyozta Balázs László, a Magyarországi Volksbank elnök-vezérigazgatója a sajtótájékoztatón.

Szerdán Bécsben jelentették be az újságíróknak, hogy véglegesítették az eddig osztrák többségi tulajdonban lévő Volksbank International (VBI) adásvételi szerződését a fő részvényesek és az orosz Szberbank képviselői, amely szerint  Volksbank kelet- és közép-európai leányvállalatait – köztük a Magyarországi Volksbank Zrt.-t – tulajdonosként birtokló VBI száz százalékban a vezető orosz bank tulajdonába került.

A VBI összesen kilenc országban van jelen a térségben, az adásvétel egyedül a romániai leányvállalatra nem vonatkozik. A VBI végleges vételára 505 millió euró lett, ugyanis a tavaly novemberben kitűzött 585 millió eurós irányárat a VBI 2011. harmadik negyedévi veszteségeinek tükrében 80 millió euróval csökkentették a szerződő felek.

A budapesti sajtótájékoztatón Valentyin Mihov emlékeztetett arra, hogy a VBI a Szberbank első nagyobb akvizíciója a FÁK-országok térségén kívül, és nagy lépés afelé, hogy a nemzetközi pénzpiacon is jelentős pénzintézet legyen.

Valentyin Mihov elmondta: tavaly a Szberbank jó évet zárt, 10 milliárd dollár nyereséget könyvelt el, amivel az orosz bankpiacon az összes nyereségből 50 százalékot mondhat magáénak. Az orosz piacon 70 millió ügyfelünk van, emellett a világ legnagyobb ATM-hálózatával rendelkezünk – emelte ki a Szberbank stratégiai és fejlesztési igazgatója. 

Hangsúlyozta, három-öt éven belül azt szeretnék, ha a megvett nyolc leánybank a Szberbank összes profitjának 5 százalékát adná.

Hozzátette: a Szberbanknak komoly tapasztalata van a lakossági üzletágban, ezt tekinti az egyik legfontosabb szegmensnek, Magyarországon is a lakossági piac meghatározó bankjává akarnak válni. Emellett többek között az orosz üzleti kapcsolatokkal rendelkező cégeknek nyújthatnak finanszírozási lehetőséget – mondta az orosz bank vezető munkatársa. 

A Szberbank legfontosabb célja hosszú távon az lesz, hogy betéteseket szerezzen, a pénzintézet minden országban 20 százalékos tőkearányos nyereségre törekszik, ezt  középtávon akarják elérni – mondta Valentin Mihov.

Kérdésre válaszolva  közölte, legfeljebb még 12 hónapig használhatják a Volksbank márkanevet, utána egy erős brandet szeretnének minden országban kialakítani.

Az MTI kérdésére elmondta: a Magyarországi Volksbanknál egyelőre nem terveznek létszámleépítést, a növekedésre koncentrálnak. Azt is tudatta: a magyarországi bank menedzsmentje a helyén marad, a Szberbanknak szüksége van a magyar piacot jól ismerő banki szakemberekre – emelte ki.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »