Célegyenesben az államadósság elleni harc

Bár a pénzügyminiszterek ülését le kellett fújni, szerda estére a Görögországgal szemben az új pénzügyi mentőcsomagért cserébe támasztott feltételek döntő többsége teljesült, megnyitva az utat a jövő heti véglegesítés előtt.

Közleményben tudatta szerda este Jean-Claude Juncker, az Eurócsoport elnöke, hogy a pénzügyminiszteri találkozót helyettesítő telekonferencián, illetve közvetlenül azelőtt megállapodást sikerült elérni az új görög pénzügyi mentőcsomag még nyitott kérdéseinek döntő hányadában.

A közlemény szerint az Eurócsoport először is megkapta az igényelt írásos garanciákat a görög nemzeti egységkormányt alkotó pártok vezetőitől arra, hogy az áprilisi általános választásokat követően is maradéktalanuk végrehajtják a most véglegesítendő görög fiskális program rendelkezéseit. Antonisz Szamarasz, a konzervatív Új Demokrácia párt elnöke sokáig vonakodott ilyen garanciát adni, nyílván fél szemmel már az áprilisi megmérettetés felé kacsintva.

A görög fél és a nemzetközi hitelező trojka közötti újabb egyeztetések eredményeképpen sikerült azt a 325 millió euró összegűre becsült pótlólagos konszolidációs intézkedéseket is beazonosítani és ezekről megegyezni, amit ugyancsak a mentőcsomag elfogadásának előfeltételéül szabott a valutaövezet. Ezzel formailag mind a három előzetes feltétel teljesült, miután még vasárnap éjjel a görög parlament is megszavazta a 3,3 milliárd eurónyi további kiigazításról szóló csomagot, ami a költségvetési megszorításokon kívül szerkezeti reformokat és privatizációs intézkedéseket is tartalmaz.

Az eurózóna által kértek teljesítése azonban már túl későn jött ahhoz, hogy a pénzügyminiszterek csütörtökön véglegesítsék a körülbelül 130 milliárd eurós új pénzügyi támogatási csomagot. Juncker ezért még kedden le is fújta a Brüsszelbe tervezett találkozót, hogy aztán szerdán telekonferenciára invitálja a 17-tagú eurózóna pénzügyminisztereit.

A luxemburgi miniszterelnök közleményében ugyanakkor azt is jelezte, hogy az elért lényeges előrelépés dacára még néhány további kérdésről is zöldágra kell vergődni. Ezek közé sorolta azoknak a különleges mechanizmusoknak az elfogadását, amelyek a görög program végrehajtását hivatottak ellenőrizni, egyúttal azt is biztosítandó, hogy prioritást élvezzen az államadósság visszafizetése. A Bizottság egyebek mellett annak lehetőségét is mérlegelte, hogy egy zárolt számlára utalják a görög kölcsön egy részét és ne Athénnak, amelyből a lejáró görög adósságokat fizetnék.

Juncker még egy fontos előrelépésről beszámolt, jelesül arról, hogy a trojka véglegesítette és prezentálta a görög államadósság fenntarthatóságáról készült aktualizált jelentését. Ennek azért van különös jelentősége, mert ebből már kiderülhet, hogy mennyi pótlólagos hitelre lenne szükség ahhoz a magánszektor adósságleírásán túl, hogy a görög államadósság 2020-ra a GDP 120 százalékára csökkenjen, amiről még tavaly októberben döntöttek az EU vezetői.

Az Eurócsoport elnöke mindenesetre bízik abban, hogy a szerdai eredmények birtokában a valutaövezet pénzügyminiszterei jövő hétfői ülésükön meghozhatják a szükséges döntéseket a második görög pénzügyi csomagról, elkerülve ezzel a fenyegető görög államcsődöt.

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »