Románia: helyhatósági választások június tizedikén

Június 10-e a helyhatósági választások legvalószínűbb időpontja – közölte a koalíciós pártok tegnapi tanácskozása után Sever Voinescu.

A Demokrata Liberális Párt szóvivője szerint a dátum nem végleges, egyeztetnek róla az ellenzékkel is. Voinescu elmondta, az időpont rögzítése után a kormány kibocsátja a helyhatósági választások megszervezéséhez szükséges jogszabályokat. „Ennek legkésőbb két héten belül meg kell történnie” – magyarázta. A szóvivő szerint az időpont kijelölésekor a koalíciós pártok figyelembe vették azt is, hogy június 3-a fontos keresztény ünnep (ortodox pünkösd).

A helyhatósági választásokon helyi és megyei tanácsosokat, polgármestereket és megyeitanács-elnököket választanak a polgárok. Egyetlen fordulót tartanak.

Az ellenzéki poltikusok ironikusan nyugtázták a június 10-i időpontot. „Már az is előrelépés, hogy egyáltalán megtartják a helyhatósági választásokat” – jelentette ki Victor Ponta szociáldemokrata pártelnök. Március első felében időközi választásokat is tartanak hat körzetben.

Kitekintő / Új Magyar Szó

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »