Németország hatvan városában tüntettek az ACTA ellen

Több ezer ember vonult utcára szombaton Németországban, hogy nemtetszését fejezze ki a kalózellenes-megállapodással kapcsolatban. A fagyos idő ellenére egyedül Münchenben több mint 16 ezer résztvevőt számoltak a szervezők, Berlinben és Kölnben is kétezer ember csatlakozott az „ACTA ad acta!”- tüntetéshez. Roland Jungnickel, a müncheni megmozdulás egyik szervezője szerint: „ez egy eredményes és békés demonstráció volt. A tüntetők magas száma azt mutatja, hogy ez egy fontos téma”. Az augsburgi tiltakozás szervezője, a helyi Zöldek vezetője, Matthias Strobel így nyilatkozott a megmozdulás kapcsán: „a legnagyobb gond, hogy a megállapodás nem demokratikus, a színfalak mögött jött létre”.

A Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodást (ACTA) január 26-án az EU 27 tagállamából 22 már aláírta. Németország a megállapodást „formális okokra” hivatkozva egyelőre még nem fogadta el, azonban a hiányzó aláírás „hamarosan” meg fog születni, áll a német Külügyminisztérium hivatalos közleményében.

Molnár Tamás Levente

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »