Meddig tart a türelem?

Mint ahogy arról a Kitekintő is beszámolt, csütörtökön ismét Görögország volt a téma a belga fővárosban. Eközben egyre fogy a németek türelme, nem véletlen, hogy a napokban a vezető német lapokban (Süddeutsche Zeitung, Frankfurter Allgemeine Zeitung, Spiegel, Die Zeit) egyre-másra jelennek meg az éles hangú szerkesztői cikkek és kommentárok. Bár az írások hangvétele eltérő, egy közös pont mindenképpen akad: mindegyik a görög csőd bejelentését szorgalmazza – lehetőleg minél hamarabb. Másképpen fogalmazva: fogytán a türelem.

Görög Marshall-terv?

„A páciens haldoklik, miközben az orvosok tanácskoznak” – mondta George C. Marshall 1947-ben, érzékeltetve a háború pusztította öreg kontinens helyzetét. Az FAZ egyik szerkesztője ugyanezzel a mondattal jellemzi a görög csőd(közeli) helyzet körül kialakult huzavona kontraproduktív voltát. Habár az világháború utáni Európa helyzete természetesen nem mérhető össze a mostanival, mégsem nehéz meglátni, mennyire találóan írja le az idézet az elmúlt két év eseményeit.

Egy „görög Marshall-terv” ötletével kapcsolatban erősen megoszlanak a vélemények. Ideális esetben ez a koncepció nagyjából azt jelentené, hogy a csőd után a hellén állam valós lehetőséget kapjon arra, hogy talpra álljon és saját lehetőségeinek és adottságainak megfelelően induljon meg ismét a növekedés útján – természetesen az EU-államok segítségével. A csőd – bár gazdaságilag kockázatos – tiszta helyzetet teremtene, mind a görögök, mind a hitelezők számára. A Spiegel International cikkírója szerint e megoldással limitálhatók lennének a folyósított összegek, és a pénz valóban segítséget jelentene az országnak.

A fentiek ellenére egyáltalán nincs garancia arra, hogy a fentiek valóban kiutat jelentenének, az elképzeléssel kapcsolatban számos egyéb kétely is felmerül. Az első mindjárt az, hogy azok a feltételek, amelyeket ez a „Marshall-terv” teremtene (növekedés, olcsó hitelek, uniós támogatások), a krízis előtti években is adottak voltak, mégis, az eredmény közismert. Így elég nehéz lenne a német, francia vagy bármilyen más választópolgárt meggyőzni arról, hogy ez az – amúgy méregdrága – program a legmegfelelőbb alternatíva. Vagyis ahogy az FAZ fogalmaz, „Görögország a Marshall-tervet már rég maga mögött hagyta”.

Mi lenne a megoldás?

A fentiektől eltérően vannak olyan vélemények is, amelyek szerint Görögországnak az eurózónában kellene maradnia, mivel a problémák gyökerének – átláthatatlanul működő közszféra, diszfunkcionális adórendszer és korrupció – semmi köze sincs a valutához, vagyis a megszorító politika zsákutca. A megoldás kulcsa a tényleges kormányozhatóság biztosítása lenne, megteremtve ezáltal a gazdasági versenyképesség alapjait, amire a későbbiekben lehetne építkezni. Értelemszerűen ehhez a mentalitás gyökeres megváltozására lenne szükség, mind politikai, mind állampolgári szinten – márpedig nincs az az európai államfő vagy piac, amely a görögökre ezt kívülről rá tudná kényszeríteni.

Talán ez az a pont, amelyet sem Brüsszelben, sem Athénban nem vesznek észre vagy nem vesznek kellőképpen komolyan. A nyílt, őszinte beszédnek nem sok nyoma van, a frontvonalak merevednek, a felek egymásra mutogatnak. Így pedig nehéz lesz a kompromisszumot jelentő közös nevezőt megtalálni.