A TOP 09 kiáll az egyetemek mellett

A konzervatív TOP 09 részéről Anna Putnová, az oktatási bizottság elnöke tárgyalt a hallgatói kamara elnökével, Miroslav Jašurekkel: a találkozó sokkal sikeresebb volt, mint az eddigi, Jozef Dobeš-sel folytatott megbeszélések. A két tárgyaló fél sok pontban egyetértett: így elítélték a gyorsan bevezetendő térítésköteles felsőoktatást, amely mellett a hallgatók anyagi támogatásának módosítását is nehezményezték. Emellett abban is megegyeztek a nézetek, hogy a felsőoktatási intézmények autonómiájának csorbítása nem helyes döntés. Miroslav Jašurek elégedetten távozott a találkozóról, de nem tartja még teljes sikernek azt, hogy csak az egyik koalíciós párttal sikerült egyeztetni: célja az, hogy az ODS és a VV képviselőivel tárgyaljon a felsőoktatási törvényről.

Jozef Dobeš, oktatási miniszter továbbra sem mondott le az általa kidolgozott törvénytervezetről: hamarosan kormányértekezleteken fogják megvitatni a felsőoktatási reformot. Újságíróknak adott nyilatkozatában elmondta, hogy kész a felsőoktatás képviselőivel együttműködni, de a reform már elkezdődött, és jó irányba tart. Egyelőre azonban további megbeszéléseket sem tart kizártnak a hallgatók vagy az oktatók képviselőivel, adta hírül a Lidové Noviny.

Miklós Dániel

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »