Dzurinda pozícióját is megingathatja a Gorilla

Az utóbbi hetekben zuhanórepülésbe kezdtek az SDKÚ preferenciái, a párt egyes felmérések szerint elveszítette vezető szerepét a jobboldalon. Elképzelhető, hogy még a választások előtt a háttérbe kell vonulnia Mikuláš Dzurindának.

Dzurindának a tervezett ellenlépéseket csütörtökön kellett volna bemutatnia, de nem tett így, már napok óta nem mutatkozott az újságírók előtt. Egyes háttérinformációk szerint azért a késlekedés, mert az SDKÚ alelnöke és igazságügyi minisztere, Lucia Žitňanská nem helyeselte a Vágbesztercén javasolt stratégiát.

Hivatalosan a jobboldali párt egyetlen politikusa sem nyilatkozik a belső forrongásokról a közelgő választásokra való tekintettel, és a csökkenő támogatottságról is tartózkodóan nyilvánulnak meg.

Az aktualne.sk Tatiana Rosová parlamenti képviselőt idézi, aki kijelentette, nincs ok az aggódásra, a párt csökkenő támogatottsága mögött több, az elmúlt évben történő esemény is áll. Tomáš Galbavý arra hívta fel a figyelmet, az SDKÚ mindig jobban teljesít a választásokon, mint a felméréseken. „Ha az eredmény jó lesz, ünnepelni fogunk, és a rossz, azon kell elgondolkodnunk, miként hozzuk helyre a jövőben a dolgokat” – jelentette ki az SDKÚ politikusa.

Pavol Marchevský politológus szerint nem lehet teljesen kizárni Mikuláš Dzurinda távozását, de feltételezni sem. „Ha valamelyik pártnál lehet összefüggést látni a támogatottság csökkenése és a Gorilla-ügy között, az az SDKÚ. A párt hosszú távú túlélése szempontjából az egyetlen megoldás Dzurinda távozása” – jegyezte meg. Véleménye szerint ugyanakkor a pártszervezeteknek önmagukban nincs elég erejük ahhoz, hogy Dzurindát akarata ellenére eltávolítsák a párt éléről.

Ján Baránek, a Polis elemzője Dzurinda esetleges távozásával kapcsolatban megjegyezte, érthető, hogy az SDKÚ hallgat, az esetleges vezetőváltás ugyanis a beismeréssel lenne egyenértékű. Elmondása szerint a jobboldali párt előtt csak rossz és rosszabb megoldások állnak – a rossz megoldásnak Dzurinda és Mikloš háttérbe vonulása számítana Žitňanská, vagy Ivan Štefanec előnyére.

Bumm.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »