Meglepő döntést hozott tegnap a monetáris tanács – vélhetően 4:3 volt a szavazati arány a szintentartást preferálók javára. A közlemény és a sajtótájékoztató szinkronban volt a kamatdöntéssel, de a meglepetés jelleget nem tartjuk szerencsésnek a jelenlegi helyzetben. A döntés a jegybankárok szándéka ellenére is azt az érzést keltheti a befektetőkben, hogy az MNB fókusza jelentősen lerövidült. Hazánk kockázati megítélésének javulása a forint erősödésével és a pénzpiaci eszközök árfolyamának emelkedésével járt együtt január folyamán, ám a jelenlegi szintek még mindig meghaladják a december közepén látott értékeket. Véleményünk szerint a monetáris politikában bekövetkezett váratlan fordulat elbizonytalaníthatja a befektetőket, amely az elmúlt néhány hétben látott pozitív folyamatok megtorpanását vagy akár visszafordulását idézhetik elő. Az eredő hatás persze a globális hangulattól és hazánk EU/IMF-fel folytatott hiteltárgyalásainak menetétől is függ majd.
alapkamat Európa gazdaság Magyarország mnb
Friss hírek
600 milliárd forintos lakossági felújítási program indul jövőre
Az energetikai korszerűsítést célzó programban a családi házaknál legfeljebb 15,5 millió forintos, a társasházaknál pedig lakásonként legfeljebb 5,2 millió forintos felújítás támogatható, mindez olyan beruházásokra vonatkozik mint a szigetelés, nyílászárócsere és korszerű világítás.
Read More »Elindult az elszámoltatás, Matolcsy Györgyöt őrizetbe vették
Elindult Magyarországon az előző kormány által törvénytelenül felhasznált javak ügyében kezdeményezett elszámoltatás, azonban a folyamatnak a jogállamiság elve mentén kell haladnia - mondta Magyar Péter miniszterelnök az AP amerikai hírügynökségnek adott, szerdán közzétett interjújában.
Read More »Költségcsökkentésre kényszerül a BBC, leépítések jönnek
Több televízió- és rádiócsatorna hagyományos terjesztésű adásainak megszüntetését jelentette be kedden a BBC brit közszolgálati médiatársaság a korábban meghirdetett markáns költségcsökkentési program újabb mozzanataként.
Read More »Nigériát is elérte az Ebola
Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.
Read More »Fenntartható ajándékok a dolgozóknak (x)
A vállalati ajándékozásban az elmúlt évek során egyre hangsúlyosabbá vált a környezettudatosság kérdése.
Read More »A rosszul kiválasztott bérlő pénzügyi és jogi kockázatai (x)
A lakás kiadása rendszeres bevételt hozhat, de egy elhamarkodott döntés könnyen veszteségbe fordíthatja a befektetést. A késve érkező bérleti díj, a lakásban keletkező kár vagy egy elhúzódó jogvita nemcsak pénzt visz el: a tulajdonos idejét és nyugalmát is felemésztheti.
Read More »
Kitekintő.hu Ha nyitott vagy a világra.