Villámcsődület a Mátyás-szobor meggyalázása ellen

Több mint száz, többségében magyar nemzetiségű személy alakított néhány percre élőláncot szerdán délután a kolozsvári Mátyás-szobor körül. A villámcsődület résztvevői ezzel a szoborcsoport meggyalázása ellen tiltakoztak – írja a Krónika.

Az alig három perces villámcsődület résztvevői gyertyát gyújtottak és körülállták a műemléket, majd a gyertyákat a talapzat köré helyezték el. Az eseményen jelen volt egyebek között Kovács Péter RMDSZ-főtitkár és Kötő József képviselő is.

Talpas Botond, a villámcsődület kezdeményezője azt nyilatkozta: a Facebookon szervezett eseménnyel a Mátyás-szobor elleni vandalizmusra és az erőszakra akarnak nemet mondani. „Ezzel azt mutatjuk meg, hogy többen vagyunk azok, akik hisznek egy közös jövőben” – mondta Talpas.

A szoborcsoport talapzatán a kedd esti kormányellenes tüntetést követően az RMDSZ-t gyalázó trágár felirat jelent meg. A „Muie UDMR” feliratot a városháza szerdán már eltávolíttatta, Radu Moisin ügyvivő polgármester szerint bűnvádi feljelentést tesznek a tettesek ellen.

A rendőrség négy személyt azonosított és bírságolt meg. A történteket az RMDSZ és az EMNP is határozottan elítéli, a szövetség szerint a felirat magyarellenes.

Krónika.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »