Kolozsvári magyar intézetet akarnak

„Indokolt lenne magyar kulturális intézet nyitása Kolozsváron, de ehhez szükség van a romániai kulturális minisztérium együttműködésére is” – hangzott el L. Simon László író-politikus, a magyar Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága, valamint a Nemzeti Kulturális Alap elnöke, Személyes történelem című esszékötetének bemutatóját követő csütörtök esti beszélgetésen.

L. Simon László a kolozsvári Bulgakov kávéházban szervezett eseményen úgy nyilatkozott: a Kárpát-medencében Kolozsvárnak kell az egyik első helyszínnek lennie, ahol új magyar kulturális intézet nyílik. Hozzátette: véleménye szerint többek között Pekingben is fontos lenne létrehozni az intézetet. L. Simon László beszélgetőtársa, Hatos Pál történész, a Balassi Intézet főigazgatója megerősítette: van igény a bővítésre, a zágrábi és a belgrádi magyar kulturális intézet létrehozása folyamatban van, illetve Kínával is tárgyalnak – írja a kolozsvári Krónika.

Mint mondta: a bukaresti és a sepsiszentgyörgyi központok mellett Kolozsváron is létre kell hozni egy hasonló intézményt. Az eseményen részt vett Szilágy Mátyás kolozsvári magyar főkonzul is, aki elmondta: a kolozsvári magyar kulturális intézet régi terv, amelynek több szempontból is létjogosultsága van. A főkonzul kifejtette: nemcsak a magyar–magyar viszonylatban lenne haszna az intézetnek, hanem a románság felé is közvetíteni tudná a magyar kultúrát, ugyanis a bukaresti intézet csak a szűk román értelmiségi elitet szolgálja ki.

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ezzel kapcsolatban a hétvégén közleményt adott ki, amelyben üdvözli a magyar kormány álláspontját, illetve egyúttal Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi minisztert kérik arra, hogy indítsa el az intézmény létrehozásához szükséges folyamatot. „A leendő kulturális intézet egyedi értéket képviselne, ugyanakkor az alkalom is kedvező: a magyar intézet létrehozása pozitívan befolyásolná a kincses város esélyeit az Európa kulturális fővárosa cím elnyerésében” – indokolja a közlemény az EMNP kérését.

A kultúra mint eszköz

Hatos Pál a csütörtök esti beszélgetésen elmondta: a kultúrpolitika a kultúrát eszközként használja. Mint részletezte, a Balassi Intézet feladata a magyarság jó hírének fenntartása. „A magyar kulturális örökség, identitás pozitív viszonyainak végiggondolása az intézet filozófiája” – jelentette ki Hatos. Mint kifejtette: Németországban vagy az Egyesült Államokban a magyar kultúra bemutatását nem lehet Trianonnal kezdeni. Hozzáfűzte: ha a nagy nemzeteket nem érdekli a magyarság, akkor Közép-Európát, az itteni viszonyokat kell nekik bemutatni.

L. Simon László ugyanakkor arról számolt be, hogy 2 milliárd forinttal növelték a Nemzeti Kulturális Alap forrásait, így több mint 11 milliárd forint lesz év végéig az intézmény költségvetése, a pénz nagy részét pedig a kulturális intézmények viszik el. „Az, hogy én lettem az elnök, garancia arra, hogy erdélyi írók még nagyobb eséllyel pályázhatnak az NKA támogatásaira” – válaszolta a hallgatóságból érkező kérdésre L. Simon László.

Aki szereti a magyar kultúrát, minimum gyanús

A kulturális politikáról szóló eszmecserét megelőzően L. Simon László Személyes történelem című esszékötetét mutatta be Király Zoltán kolozsvári író. A szerző a Mire való a magyar kultúra című esszéjét olvasta fel a hallgatóságnak. Mint részletezte, a könyvben szereplő esszék mind 2004. december 5. után születtek, olyan írásokról van szó, amelyekből egyfajta identitáskeresés köszön viszsza. Korábbi kritikákra reagálva a szerző elmondta: nincs abban semmi feudalista nosztalgia, ha valaki leírja, hogy mi hiányzik neki a régmúltból. „Nincs ellentét a konzervatív és progresszív fogalmak közt, speciális betegség Magyarországon, hogy ha valaki szereti a magyar kultúrát, az minimum gyanús” – fűzte hozzá L. Simon László.

Kitekintő / Krónika.ro

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »