Zajlik a sok kis játszma

57 nap, és 18 óra. Ennyi van még hátra a szlovákiai választásokig. Idén is elmondhatjuk, hogy meglepőbbnél meglepőbb kampányokkal álltak elő egyes pártok. Nézzük a választékot!

Nagy valószínűség szerint idén az SNS okozta a legnagyobb meglepetést, több szempontból is. A radikális nacionalista párt választási programja röviden: a GDP 5 százalékos növekedését ígérik 2015-re, megnövelnék az állam szerepét a regionális fejlesztésekben, illetve a béreket az egészségügyben a többi OECD tagország mintájára, arányosan, növelnék a sport társadalmi szerepét, és összefogást hirdetnének a dopping elleni küzdelemben. Ez mind szép és jó volna, ha mindemellett nem szerepeltetnének olyan plakátokat, melyek azt üzenik, hazafinak lenni annyi, mint minden más nemzetet gyűlölni.

A Magyar Koalíció Pártja (MKP) idén 4 fő témára igyekszik koncentrálni. A négy terület: a munka világa (Munkát szeretnék!), az oktatásügy (Tanuljon anyanyelvén!), az egészségügy (Az egészség nem eladó!) és a nyugdíjasok (Kevés a nyugdíj!). A plakátokon nagy betűkkel virít a „Megoldás kell” jelszó – amit a többi párt részéről sok kritika ért, miszerint mindenki tisztában van vele, hogy megoldás kell, a kérdés az, hogy mi volna az. A Magyar Koalíció Pártja lakossági találkozókat tart a polgárokkal, programalkotó jelleggel.

A Most-Híd a plakátokon egyszerűségre törekedett, olyan jelszavakkal menetelnek, mint együttműködés és megbízhatóság. Majd 100 pontos választási programjának címe: „Csak felelősséggel”. Az elsődleges célkitűzések közé a felelősségteljes gazdasági politizálás és a munkahelyteremtés tartoznak. Hangsúlyos szerepet kaptak a programban a szociális kérdések is. Szintén prioritásként kezeli a párt a kisebbségek védelmét.

A Szlovák Kereszténydemokrata Unió (SDKÚ) kétségkívül a legtöbb, ezer plakáttal rendelkezik országszerte. Főleg az igazságszolgáltatás rendbe tételét, valamint reformokat hirdetnek. Prioritásként kezelik a családok megsegítését, a GYES összegét 55-ről 65 százalékra emelnék, továbbá azok a családok, akiknek jelzáloguk van és gyermeket vállalnak, két évig csökkentett törlesztést fizethetnének. A szülési szabadságot 5 héttel meghosszabbítaná a párt, valamint stabilizálnák az eurót is. Az angol nyelvet „előléptetnék” az iskolákban, és eltörölnék a féléves bizonyítványt, hogy ne legyenek felesleges adminisztratív terhek a tanárokon.

A Szociáldemokrata Párt, a Smer olyan jelszavakkal szeretne hódítani, mint társadalmi stabilitás és biztonság, fenntartható gazdasági fejlődés, tudásalapú társadalom, oktatás és regionális fejlesztések. Fico plakátjain összetartást és társadalmi összefogást hirdet. A romák helyzetét természetesen javítani kívánja. A „Szociális állam” unalomig elcsépelt szókapcsolatnak a használata a legjellemzőbb tulajdonsága a Smer-szociáldemokrácia parlamenti választásokra összeállított programjának.

Richard Sulíkék (SaS – Szabadság és Szolidaritás) első körben gazdasági kérdésekkel indítanak. Szlovákia jövője az adósság nélküli Európában van (az eurómentőöv láthatóan még mindig rezonál), elutasítják az adóemelést. A SaS egyébként idén kampánykaravánokat indított, hippi korszakot idéző autókkal, mondván, ők így akarnak farsangi hangulatot varázsolni. A párt programja nem foglalkozik a nemzetiségekkel. A roma ügyet, mint szociális kérdést emlegeti, a magyar kisebbség esetében konkrétan a szlovák-magyar államközi kapcsolatok javításáért száll síkra. A média területén privatizálnák aTASR-t; a köztévét és közrádiót összevonnák. Az egészségügy finanszírozási problémáit egészségbiztosítási piac liberalizálásával oldaná meg.

Mint látjuk, a szlovákiai pártok már most gőzerővel készülnek a márciusi megmérettetésre. A magyarság számára elsődlegesen az lesz a kérdés, hogy – a szinte biztosra vehető SMER győzelem mellett – az MKP és a Híd-Most hogyan fog szerepelni: kioltják-e egymást a magyar erők, vagy esetleg mindkét magyar érdekeltségű párt bekerül a parlamentbe? A parlamenti küszöb megugrása esetén a magyar pártoknak számolniuk kell azzal, hogy – vélhetően – ellenzéki pozícióból nem lesz egyszerű a nemzeti érdek képviselete egy Robert Fico vezette kormánnyal szemben…

Kitekintő összeállítás - Káldy Xénia

Friss hírek